Idén télen öt napon (ld. a lenti táblázatban) született új napi országos maximumhőmérsékleti rekord, ezzel szemben a minimumhőmérsékletben egyszer sem történt ilyen. Éghajlatunk természetes részeként időről időre olyan extrém értékeket mérünk, amelyek korábban még sosem fordultak elő: azaz adott napon a hőmérsékleti szélsőségek változatlan éghajlat esetén is megdőlnek. Annak, hogy a következő években megdőljön egy adott napi rekord, változatlan klíma esetén egyre kisebb és kisebb a valószínűsége: az esély évről évre exponenciálisan csökken, míg a változó éghajlati viszonyokkal egyre többször regisztrálhatunk új, soha nem látott szélsőséges értékeket.
A Másfélfok munkatársai, Szabó Péter és Pongrácz Rita elemzésében arra keresik a választ, hogy a téli hideg- és melegrekordok vajon milyen gyakorisággal dőltek meg az utóbbi évtizedekben hazánkban, illetve mire számíthatunk a jövőben egy gyorsuló vagy lassuló globális felmelegedéssel számolva. Vendégcikk következik:
Az elemzésben kiindulásképpen változatlan éghajlati viszonyokat feltételezünk, s az ettől való eltérés jelzi azt, hogy a változás elindult, aminek hatására jól látható és különböző gyorsaságú trendek érzékelhetők. Az elemzést nem egyetlen országos vagy a budapesti adatsorra végezzük – ahogyan azt általában a hazai mérések rögzítik -, hanem az ország teljes területét vizsgáljuk, hiszen az egyes vidékeken különböző értékek jelentik a szélsőségeket. A feldolgozást az elérhető legjobb hazai megfigyelésekkel kezdjük, majd a jövőre vonatkozó, legújabb regionális éghajlati modellszimulációk bemutatásával folytatjuk, először mindig a hideg-, aztán a melegrekordok bemutatásával.
Változékony tél, mégis látható tendenciákkal – az elmúlt 20 év változásai
A tél egyértelműen a legváltozékonyabb évszakunk. Az évről évre jelentkező nagy különbségeket jól példázza, hogy 2006/07 telén (amit innentől csak a tél végével jelölve, 2007 telének nevezünk) extrém sok napon dőlt meg a helyi melegrekord az országban, ezzel szemben egyetlen napon sem fordult elő sehol hidegrekord; az ezt megelőző, 2006-os télen ennek épp az ellentétét regisztrálhattuk relatíve sok hidegrekorddal és nagyon kis területet érintő meleggel. Mindezek mellett olyan évet is találunk, amikor az átlagnál több volt mindkét szélsőségből (2002-ben), és persze olyat is (2013), amikor mindkettőből átlag alatti nap fordult elő.
A hidegrekordok a 2000-es évek elején még a melegekkel közel azonos mértékben és szórásban fordultak elő, szembetűnő azonban, hogy
a legutóbbi évtizedben a hidegrekordok száma nagyon jelentősen csökkent: az utóbbi 8 évben a relatíve hideg 2017-es telet kivéve az átlagnál jóval kevesebb napot és kisebb területet érintettek az extrém minimumok.
Ezzel szemben a melegrekordoknál végig jelentős volt a változékonyság az elmúlt 20 évben, az átlagosnál kissé több rekorddal. A legutolsó három télről talán még vannak emlékeink: szinte alig voltak minimumrekordok, míg melegrekordok az átlagos éghajlatnál néhány nappal többször jelentkeztek. Az idei tél is ilyen volt, de három-négy évből még nem vonhatunk le általános következtetéseket.
Ha azt vizsgáljuk meg, hogy ezek a hőmérsékleti rekordok az országon belül többségében hol jelentkeztek az elmúlt 20 évben, akkor azt láthatjuk, hogy az ország nyugati és északkeleti részén a változatlan éghajlatnál kevesebb hidegrekord fordult elő, míg a középső területeken az átlagosnál több. Mivel ezek az értékek legfeljebb évi fél-egy napos különbséget jelentenek, ezért nem is adnak szignifikáns eltérést a változatlan klímához viszonyítva. Ha a legutóbbi 10 év rekordjainak térbeli eloszlását vizsgáljuk csak, akkor az ország legnagyobb részén jóval kevesebb hidegrekordot találunk, és az így kapott eltérések egyértelműen szignifikánsak is.
A melegrekordok elsősorban az ország déli és keleti részén fordultak elő az elmúlt 20 év alatt, a változatlan klímánál átlagosan évi egy nappal többször, és ez statisztikailag szignifikáns eltérést is jelent arrafelé. Ez elsősorban a szélsőségesen meleg és rekordokkal teli 2007-es téllel magyarázható. Ha a 20 év helyett ez esetben is csak a legutolsó 10 évet vizsgáljuk, akkor a melegrekordokra egyáltalán nem kapunk olyan nagy pozitív eltérést a változatlan klímától, hanem inkább az a körüli jelentős természetes ingadozás a jellemző.
Míg a most indult évtizedben még találunk a változatlan klímánál akár több hidegrekordot is jelző modellt, addig 2030-tól egyre kevesebb ilyen napot adnak a modellek, gyakorlatilag a század végéig csökkenő tendenciát láthatunk, olyannyira, hogy a pesszimista forgatókönyv szerint ezek meg is szűnnek.
Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy: (1) A téli hidegrekordok megfigyelt száma a legutóbbi évtizedben nagyon lecsökkent, főleg az ország keleti és nyugati felében. A melegrekordoknál az eddigiekben a változékonyság dominált. (2) A téli hidegrekordok a jövőben tovább csökkennek, 2100-ra pedig teljesen eltűnhetnek a pesszimista forgatókönyv szerint. (3) A téli melegrekordok bekövetkezési valószínűsége nem csökken, sőt, a század végére jelentősen erősödik is a pesszimista forgatókönyv szerint. (4) Az emberi tevékenység hatása 2060-tól jelentkezik, és 2080-tól vitathatatlanná válik a két forgatókönyv közötti különbség miatt.
Mindezeknek persze hajlamosak lehetünk inkább örülni, hiszen úgy tűnik, a jövőben egyre több, kellemes hőmérsékletű tavaszi napot élhetünk majd át a téli meleg rekordokkal, ahogy kevesebbszer számíthatunk extrém hideg napokra is.
A rekordok azonban nem állnak meg télen, és valószínűleg a nyári rekordokat már nem fogjuk ilyen örömmel fogadni, valamint problémát jelent az is, hogy a természeti környezet és a mezőgazdaság sem tud olyan könnyen alkalmazkodni ezekhez az új, soha nem látott értékekhez.
