Nem enged a kormány az üzemanyagárstopból

Megosztás


A kormány kitart a benzinárstop mellett a magyar családok védelmében, azonban jelezte, kész az egyeztetésre a kis benzinkutak képviselőivel – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, miután a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ), valamint a Mobil Petrollal egyeztetett hétfő délelőtt – számolt be a HVG.

Elmondta: az elszabaduló energiaárak miatt egész Európában emelkedik az üzemanyagok ára, a rendkívüli helyzetben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség. A kormány nyitott arra, hogy meghallgassa a kisvállalkozások szempontjait, ezért tartottak egyeztetést hétfő délelőtt a VOSZ és a legtöbb, minden méretű településen kis benzinkutakat működtető Mobil Petrollal.

György László beszámolója szerint az egyeztetésen a Mobil Petrol képviselője jelezte: a kúthálózat nem kíván részt venni „az autós demonstrációban és petíció aláírásában, hiszen nem a helyzet elmérgesítése, hanem a konstruktív megoldása a céljuk”. Hozzátette: a cég képviselői felajánlották azt is, hogy képviselik a többi kisvállalkozás szempontjait is.

Kérdésre válaszolva György László azt mondta, nem kaptak még jelzést arról, hogy töltőállomás szüneteltetné tevékenységét – ezzel szemben február első hetében három olyan kútról volt hír, amely kénytelen volt bezárni –, és nem volt szükség arra, hogy üzemszünet miatt átmenetileg nyilvántartott szolgáltatót jelöljenek ki benzinkút működtetésére.

A hét második felére várják a kis benzinkutak képviselőinek javaslatait.

Kapcsolódó cikkek