Nyilvánosságra kerültek az idei vagyonnyilatkozatok, gyorsan kezdjük el sajnálni a fideszeseket

Megosztás

Szinte alig tudnak valamit megtakarítani és szétveti őket az adósság. Orbán Viktor miniszterelnöknek továbbra is szinte “semmi vagyona nincs”, Szijjártó Péter harminc millióval tartozik a saját szüleinek, de Kövér László és leginkább Varga Judit dokumentuma igazán figyelemre méltó. De hát megtehetik, mi pedig választhatunk, hogy hiszünk-e annak, hogy a Fidesz egy szegényház, vagy sem.

Orbán Viktort már-már sajnálni lehetne

Orbán Viktor vagyonnyilatkozatát látva például bizonyára sokan lepődnének meg. Vagy nem. A papír ugyanis azt állítja, hogy a kormányfő és Lévai Anikó visszafizette a tavaly még 882 110 ezer forintos hitelt, amely eredetileg 20 millió forint volt. Orbán azért a vagyonnyilatkozatában feltüntette a XII. kerületi lakást (amely fele részben az övé) és a felcsúti házat, amely teljes egészében az ő tulajdona. Mást nem.

Novák Katalin – az ingatlankezelő

Már 29 milliót tart a bankban a leendő államfő, Novák Katalin, akinek tartozása továbbra sincsen. Van viszont 3 budapesti, 3 szegedi és egy balatonlellei ingatlana, ezek egy részét tavaly is kiadta, de már csak havi 225 ezer jött be ebből.

Kövér kétmilliót félretett és egymilliót törlesztett 

A házelnök szinte semmit nem írt friss vagyonnyilatkozatába, amelyben összesen 3 fontos tétel szerepel. Az ingatlanoknál nem változott semmi az elmúlt egy évben: ugyanúgy felerészben tulajdonosa egy 1991-ben vásárolt 654 nm-en fekvő 143 nm-es családi háznak Szigetszentmiklóson. 

Autót sem cserélt, ugyanaz a Skoda Superb-je van, amit 2014-ben vásárolt – igaz, nem azzal jár, mivel közjogi méltóságként hivatalos és magánútjaira is szolgálati kocsi fuvarozza. Egyedül a pénzügyeiben volt némi változás.  

Hiába keres házelnökként több, mint havi bruttó hárommilliót, nem sokat tart meg belőle, de azért 3-ról 5 millióra tudta növelni a megtakarítását, miközben 10-ről 9,077 millióra csökkentette a tartozásait. Az autója mellett a régi telefonjához is ragaszkodik: ugyanazt a hivatali Nokia 6310-es mobilt használja már évek óta. 

A vagyonnyilatkozatok legpimaszabb válasza lehet Varga Judité

Az igazságügyi miniszter és férje tavaly még 99 millió + 8,7 forinttal tartoztak a banknak a balatonhenyei és 12. kerületi ingatlanok megvásárlásához felvett jelzáloghitelből, idén azonban nem közölte, hogy a férjével közös tartozásból mennyi maradt, csupán annyit:

a folyamatos havi törlesztést követően fennálló tartozása áll fenn.

A miniszter ingatlantulajdonaiban nincs változás, 2018-as Volvójuk is a régi, viszont látszólag eltűntek a megtakarításaik, csakúgy, mint egy Zsolnay-étkészlet és egy Szász Endre rézkarc. Persze, lehetséges, hogy hasonló okokból, mint amiért a csuklóján kiszúrt Cartier órát sem írta bele a vagyonnyilatkozatába: értékük nem haladja meg a milliós havi képviselői tiszteletdíj hatszorosát.

Szijjártó Péter bankszámláján megjelent egy szemmel jól látható összeg

Nem sokat változott a külgazdasági és külügyminiszter vagyona 2020-hoz képest 2021-ben: ugyanúgy feles tulajdonosa egy Dunakeszin található, 1586 négyzetméteres ingatlannak, mint tavaly, nyaralójukat sem adták el, az is maradt Balatonedericsen.

A külügyminiszter vagyonnyilatkozatában látható változást jelent viszont 2020-hoz képest, hogy értékpapírokban elhelyezett megtakarítása 2 613 888 forintról 3 045 978 forintra nőtt. Szintén nőtt a biztosítási eszközlapokban tárolt vagyona: míg 2020-ban csak 941 242 forintot tárolt ilyen címen, 2021-ben már 1 044 449 forintra rúgott az ilyen jellegű megtakarítása. 

© MTI / Máthé Zoltán

Jelentősen megugrott viszont a külügyminiszter bankban tárolt vagyona: 9 974 415 forintot tüntetett fel 2021-es vagyonnyilatkozatában hitelintézeti számlakövetelés címen, míg 2020-ban csak 222 071 forint volt ezen cím alatt. Szijjártó Péter szüleinek viszont változatlanul tartozik harmincmillió forinttal.

További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek