Elsodortak egy kerékpárost, elhajtottak, később mégis bejelentették, de lekapcsolták őket lopás miatt

Megosztás

Egy tehergépkocsi vezetője és két utasa közlekedett Jászladány külterületén 2022. január 29-én 19 óra körül, amikor a jármű egy vele azonos irányba közlekedő kerékpárost elsodort, aki emiatt az útárokba csapódott. Az eseményt követően a sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A sértett a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett – írja a police.hu.

A balesetet követően, 2022. január 29-én 20 óra körül szóváltás alakult ki a gépkocsiban utazók között, amelyet követően Jászkisér egyik utcájában a 40 éves helyi sofőr egy bottal fejen ütötte a korábban vele utazó 38 éves falubelijét. A bántalmazás következtében a sértett – az előzetes orvosi vélemény szerint – életveszélyes sérülést szenvedett.

A bűncselekményről a gépkocsi másik utasa tett bejelentést a Jászberényi Rendőrkapitányságra. Az egyenruhások lakcíméről állították elő a jogsértőt, akit segítségnyújtás elmulasztása bűntett és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgattak. A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről rendelkezett, és előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására.

A két bűncselekmény 32 éves bejelentőjét szintén elszámoltatták a rendőrök, az ő terhére azonban nemcsak segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetését rótták a nyomozók. A megalapozott gyanú szerint ugyanis, 2022. január 30-án 2 óra és 4 óra között egy jászkiséri ingatlanba ment be, ahonnan mobiltelefont, tisztálkodási szereket, dohányt, szeszes italokat és 1000 forint készpénzt tulajdonított el. Az egyenruhások lopás bűntett elkövetése miatt is gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. A terhelt elmondta, hogy a telefonkészüléken, a kozmetikumokon és a dohányon gyorsan túladott – azt egy helyi lakostól foglalták le a nyomozók –, míg a készpénzt elköltötte, a lopott pezsgőket pedig megitta a bűncselekményt követően.

Kapcsolódó cikkek