Az önkormányzati elvonások miatt két nagyváros polgármestere sem kéri az emelt fizetését – és Szolnoké?

Megosztás

Pénteken megtudhattuk, hogy sem Szombathely, sem Pécs polgármestere nem tart igényt a törvény által előírt emelt fizetését (amit a törvény szerint szintén a városnak kellene kigazdálkodnia, nem kapnak rá támogatást), ha mégis kényszerítik erre, jótékony célra fordítják. Vajon hogyan vélekedik erről Szolnok kormánypárti polgármestere?

Sem Szombathely, sem Pécs polgármestere nem kéri a megemelt fizetését, amit törvény ír elő – számolt be az ATV. A parlament ugyanis anélkül emelte meg a településvezetők jövedelmét, hogy fedezetet biztosított volna hozzá. Az ellenzéki városvezetők azt mondták, nem lenne igazságos, ha a jelenlegi helyzetben több pénzt vennének fel.

Nemény András, Szombathely ellenzéki összefogás által támogatott polgármestere azt mondta, az elvonások miatt a város nagyon súlyos gazdasági helyzetbe került, és arra kérte az önkormányzatot, hogy ne kelljen felvennie ezt a fizetésemelést. „Amennyiben mégis kikényszeríti a kormányhivatal, akkor jótékonysági célra fogom ezt fordítani” – mondta Nemény.

Pécsen Péterffy Attila azt nyilatkozta: „Nem tudom elkerülni, hogy a törvény – a hivatalon keresztül – végrehajtásra kerüljön. Ha akarom, ha nem, meg kell kapnom a fizetésemelést, viszont én ezt az összeget vissza fogom adni a költségvetésnek, azért, mert ahhoz, hogy fennmaradhassanak az intézményeink, az ott dolgozók bérét is fizetni kell”.

A parlament döntése alapján a polgármesterek bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik. Az 5000 fő alatti településeken a béremelést központi forrásból támogatja a költségvetés, az ennél nagyobbaknak azonban saját forrásból kell kigazdálkodni a fedezetet. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek