Azonnali lemondásra szólította fel Rogán Antalt az ellenzék

Megosztás

Nyílt levélben és közös sajtótájékoztatón szólította fel lemondásra Rogán Antalt, a miniszterelnöki kabinetirodát vezető minisztert a választási szövetségben induló hat ellenzéki párt. Az Egységben Magyarországért közleménye szerint Rogán Antal tárcája a nyilvánosságra került nyomozati anyagok alapján érintett a Völner-ügyben.

„Az Orbán-kormány legfelsőbb szintjéig érő korrupciós botrány súlyos erkölcsi válságba sodorta Magyarországot. Amennyiben a hazaszeretet legkisebb szikrája is él még önben, felméri politikai felelősségét, levonja a konzekvenciákat és még ma lemond miniszteri tisztségéről” – áll a levélben, amelynek kinyomtatott példányát a Miniszterelnöki Kabinetiroda I. kerületi épülete előtti kordonra is kitűzték a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd képviselői.

A Egységben Magyarországért közleménye szerint Rogán Antal közvetlen beosztottja, kabinetfőnöke és barátja, Nagy Ádám kabinetfőnöknek is büntetőjogi felelőssége van, azt írták, hogy szerintük „köztisztviselői feladatra méltatlan, felmentése nem halasztható”. Az ellenzéki pártok szerint az eddig napvilágot látott információk alapján nem kétséges, hogy ezek az események nem történhettek volna meg a miniszter tudta nélkül.

Sőt, okkal feltételezhető, hogy az egyetemi oktatókkal szembeni nyomásgyakorláshoz Rogán Antal aktív közreműködésére is szükség volt és az sem kérdés, hogy a miniszter maga is aktív közreműködője és kedvezményezettje volt a végrehajtómaffia működésének

– olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek