Sajtó: a csengeri örökösnő 2,5 millióra perli Kósa Lajost

Megosztás

A hölgy sérelmezi, hogy Kósa csalónak nevezte őt nagy nyilvánosság előtt. A fideszes képviselő azt állította róla, hogy csalásért már elítélték korábban, de a valóságban ez nem igaz, még eljárás sem folyt ellene. Kósa pedig nyilván igyekszik minden eszközzel védeni magát ebben a nagyon nehezen védhető és kellemetlen ügyben.

Csalónak nevezte őt Kósa Lajos, ez bőszítette fel, ezért 2,5 millió forintra perli az országgyűlési képviselőt a csengeri örökösnő – számolt be a Blikk. A bulvárlapnak P. Mária ügyvédje, Helmeczy László elmondta, hogy beadta már a keresetet. Helmeczy kiemelte, hogy védencéről Kósa azt állította, hogy csalásért már el volt ítélve, „de ez nem igaz, még büntetőeljárás sem volt folyamatban ellene korábban”. A keresetet a Debreceni Törvényszék már befogadta, jelenleg arra várnak, hogy kitűzzék a tárgyalás időpontját.

Védencem jó hírnévnek örvendett, Kósa Lajos baráti köréhez tartozott Csengeren, és több tízmilliós adományokkal támogatta az iskolákat és különböző jótékonysági szervezeteket. Erre egyszer csak azt mondja a korábbi barát kamerák előtt róla, hogy bűnöző és el volt ítélve. Attól, hogy előzetesben van pillanatnyilag, az ártatlanság vélelme őt is megilleti – tette hozzá Helmeczy.

P. Máriát azzal vádolják, hogy 780 millió forintot csalt ki mesés öröksége ígéretével hiszékeny emberektől. Az asszony azt állította, hogy Németországban elhunyt édesapjától 1300 milliárd forintot örökölt, ám nem tud hozzájutni az összeghez. Kósa Lajos ekkor jött a képbe: P. Mária szerint maga ajánlotta fel, hogy segít neki megszerezni a vagyont. A Blikkhez februárban kerültek ajándékozási szerződések, amik szerint a harmadik legnagyobb francia bank – amiről az örökösnő azt állította, hogy 99 százalékos tulajdonosa – 24 százalékát kapta volna Kósa. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek