Egyszerre próbáltak előzni Szolnok közelében, csúnya vége lett

Megosztás

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására – számolt be a police.hu.

Az elmúlt napon a megye rendőrei öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy újszászi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok irányába 2021. december 18-án a délelőtti órákban. A sofőr haladása során, egy előtte közlekedő jármű előzésébe kezdett, azonban nem észlelte, hogy a mögötte haladó autós a gépkocsija előzését már megkezdte, ami miatt összeütköztek.

A szászbereki lakos által vezetett jármű az ütközést követően a menetiránya szerinti bal oldali árokba borult. A baleset következtében a sofőr – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Kapcsolódó cikkek