Szolnokon is lesz “Nagykarácsony” a moziban

Megosztás

Hosszú idő után egy magyar filmmel próbálkoznak betölteni az eddigi űrt, egy igazi, szívet melengető karácsonyi témájú alkotás. Szolnokon is vetítik.

Nem mintha az Igazából szerelmet meg lehetne unni (már akkor, ha valaki szereti), de joggal merül fel a kérdés, hogy miért ne lehetne nekünk is egy belőle? Miért nem készült még olyan magyar karácsonyi film, ami megtölti az emberek szívét szeretettel, és amiben a saját színészeink brillírozhatnak? Ha táncoló miniszterelnökre nem is vágyunk (jesszusom, csak az kéne), de azért csak futja tőlünk valami szépre, bódítóra? – gondolhatta magában Tiszeker Dániel filmrendező, és cselekedett. Megcsinálta nekünk a Nagykarácsony című filmet, így most már nekünk is van Igazából szerelmünk. És ami még jobb: nem is ócska replika. Gyárfás Dorka ajánlója.

Hadd ne kelljen szégyellni, hogy az ember néha giccsre vágyik, hogy az is de jól tud esni a lelkének. Különösen egy olyan év után, mint az idei meg persze a tavalyi volt. Most már aztán igazán. Teljesen érthető, sőt törvényszerű volna, ha egy ilyen időszakban visszaszorulnának a világ égető problémáira fókuszáló alkotások, a szociodrámák és a társadalomkritika, és egy időre legalábbis érvényes, hovatovább nemes gesztusnak tűnne a giccs. (Giccsnek azt nevezem, ami az élet napos oldalát mutatja csak, és az árnyékosat szándékosan eltakarja, vagy minimum bagatellizálja. De azt is mondhatnám: giccs az, aminek van megoldási javaslata az élet valójában megválaszolhatatlan kérdéseire.) 

És miközben öröm járta át a szívem azért, mert meg tudta csinálni, amit szeretett volna, és ami – remélhetőleg sok embernek okoz még örömöt –, és látszik benne a sok munka, odafigyelés, gondosság, és jó szándék, a lényeg mégis abban van (azt hiszem), hogy Tiszeker Dániel szereti a színészeket.

És aki a színészt szereti, rossz rendező nem lehet.

Készített tehát egy olyan filmet nekik, amiben jó sokan megcsillogtathatják a tehetségüket, és boldogan lubickolhatnak a szerepükben. Ha az ember a színészen azt látja, hogy önfeledten komédiázik, akkor már tulajdonképpen célba is értünk.   

Ez mindjárt azzal kezdődik, hogy Tiszeker Dániel Ötvös Andrást nézte ki főszereplőnek, aki önmagában főnyeremény (és nemcsak a művészi minősége okán, hanem mert az embersége is minden alakításán átsugárzik), aki végre eljátszhatta azt a karaktert, amire gyerekkora óta vágyott: tűzoltó lehetett. Ez nem pusztán neki volt ajándék, hanem jó ötlet is, mert talán így kicsivel több férfi hajlandó a párjával beülni egy romantikus vígjátékra (hiszen valaha ők is tűzoltók akartak lenni), másrészt főhajtás egy olyan hivatás előtt, aminek finoman szólva sincs meg a kellő társadalmi megbecsültsége. További részletek a wmn.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek