Hírszerzés: Oroszország hatalmas támadásra készül Ukrajna ellen heteken belül

Megosztás

A szomszédos ország hírszerzése szerint valószínűleg a fehérorosz-lengyel határválság is már ennek a nagyszabású akciónak az előkészítését szolgálja.

Az ukrán katonai hírszerzés főigazgatójának vezetője szerint Oroszország hónapokon belül megtámadhatja Ukrajnát, és hogy már a lengyel-fehérorosz határon kialakult válság is a katonai támadást megelőző pszichológiai hadviselés része.

Oroszország több mint 92 ezer katonát vont össze az ukrán határok közelében, és támadást készít elő Ukrajna ellen január végére, február elejére – mondta Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője egy, a Military Times című kiadványnak adott interjúban.

Budanov szerint a támadásban valószínűleg légicsapások, tüzérségi és páncélos támadások is szerepelnek, majd deszanttámadások (Ez az ellenség mögöttes területein meglepetésszerűen bevetett támadás – a szerk) következnek az ország keleti részében, valamint Dél-Ukrajnában Odessza és Mariupol ellen, továbbá egy kisebb invázió Fehéroroszországon keresztül.

A hírszerzés főnöke kitért arra is, hogy a szeptemberben megtartott Zapad-2021 elnevezésű, nagyszabású orosz hadgyakorlat megmutatta, hogy Moszkva több mint 3500 katonát – légideszant- és különleges műveleti állományt – tud egyszerre bevetni.

“A Kreml olyan támadást tervez, amely jóval nagyobb lesz, mint bármely orosz katonai akció 2014 óta” – hangsúlyozta Kirilo Budanov. Szerinte Kijev jelenleg különféle forgatókönyvekkel számol arra vonatkozóan, miként alakulhat ki egy potenciális támadás Oroszország részéről, tekintettel arra, hogy Ukrajnát jelenleg nagylétszámú orosz taktikai csoportok veszik körül.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pénteken a The Washington Post amerikai napilapnak nyilatkozta, hogy még nem tudni pontosan, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök meghozta-e a végső döntést az Ukrajna elleni offenzíváról.

Budanov ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország növeli a katonák és a fegyverzetek számát az általa megszállt Krím-félszigeten, és Iszkander típusú ballisztikus rakétarendszereket is vont az ukrán határhoz.

Budanov szerint a katonai támadást pszichológiai műveletek sorozata előzi meg, amelyeknek az a céljuk, hogy destabilizálják Ukrajnán belül a helyzetet, és gyengítsék az ország védelmi képességét. Szerinte Moszkva tüntetések megszervezésével törekszik arra, hogy nyugtalanságot keltsen Ukrajnában, ráerősít az emberek kormányellenes érzelmeire. Az orosz pszichológiai műveletek arra irányulnak, hogy elhitessék az ukránokkal: a kormányuk “elárulta a népet.”

Hozzátette azt is, hogy a lengyel-fehérorosz határon kialakult migránsválság is része Moszkva ilyen jellegű erőfeszítéseinek.

Budanov kijelentette, hogy az amerikai és az ukrán hírszerzés feltételezései egy esetleges orosz támadás időpontjával kapcsolatban nagyon hasonlóak. “Értékeléseink szinte teljesen megegyeznek amerikai kollégáinkéival: 2022 január végéről vagy február elejéről beszélünk.” További részleteket a Hvg.hu cikkében olvashatnak.

Related posts