Magyar Hang: Több tucatnyian felmondtak a Semmelweis Egyetemen

Megosztás


A rossz munkaszervezés, a túlterheltség, az orvosok és ápolók közötti bérfeszültség miatt legalább harmincan felmondtak a Semmelweis Egyetemen a múlt hétvégéig – írja a Magyar Hang több forrására hivatkozva.

A lap szerint erre vonatkozó információikat az egyetem sem cáfolta érdemben, bár az intézmény szerint nem igaz, hogy tömegesen hagynák el őket a szakdolgozók, sőt közlésük szerint “a szakdolgozói átlaglétszám idén 7 százalékkal magasabb volt, mint tavaly május és október között”. Hozzátették: “az intézménynek mintegy 40 betegellátó szervezeti egysége, klinikája és 5800 egészségügyi dolgozója van.”

A lap emlékeztetett, hogy az egészségügyi dolgozók elégedettségét megtépázta a járványhelyzet miatt megemelkedett munkaterhelés, az orvosok bérrendezése okozta bérfeszültség, a dolgozók vezényelhetőségének lehetővé tétele. Ennek nyomán több ezren nem is írták alá az új szerződésüket. A korábbi felmondási tilalmat idén nyáron feloldották, azóta sokan éltek a lehetőséggel.

Kapcsolódó cikkek