Hollandiában ismét részleges korlátozások jönnek, pedig ötödannyi a napi halálozás, mint nálunk

Megosztás

Például nézők nélküli sportesemények, az esti nyitvatartások lerövidítése. Rekordszámú, 16 ezer feletti napi fertőzött, de az elhunytak napi száma jelentősen kisebb, mint Magyarországon. Nálunk a napi 120 elhunyt is csak egy statisztika, részleteit ráadásul nem is ismerhetjük.

A holland ügyvivő kormány három hétig tartó részleges korlátozásokat jelentett be a koronavírus-fertőzések kiemelkedően magas száma miatt. A rendelkezések szombaton léptek érvénybe.

A kormány pénteki döntése értelmében a nagy bevásárló központoknak és a vendéglátó helyiségeknek este 8 órakor, a nem alapvető fontosságú cikkeket áruló üzleteknek és szolgáltatóknak pedig este 6 órakor be kell zárniuk. A sportmérkőzéseket közönség nélkül kell megtartani, azonban a mozik és a színházak továbbra is fogadhatják a látogatókat.

Mark Rutte ügyvivő kormányfő sajtótájékoztatóján elmondta: az egészségügy rendkívül nagy nyomásnak van kitéve, több beavatkozást kell elhalasztani a kórházba kerülő fertőzöttek egyre növekvő száma miatt.

Sürgős intézkedésekre van szükség, kemény csapást kell mérnünk a járványra, mert a vírus továbbra is jelen van mindenütt

 – jelentette ki.

A kormány emellett azt az intézkedést is tervezi, amely csak a beoltottaknak vagy a betegségből igazoltan felgyógyultaknak engedélyezi a vendéglátó helyiségek, a sportcentrumok és a kulturális programok látogatását.

Hollandiában csütörtökön és pénteken is rekordszámú, 16 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, jelenleg több mint 1700 embert ápolnak kórházban, közülük mintegy 330-an intenzív kezelésre szorulnak. Az elmúlt hét nap folyamán naponta átlagosan 24 ember vesztette életét a járvány következtében. Az átoltottsági arány 71 százalékos. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek