Jász-Nagykun-Szolnok megye 145. születésnapját ünnepelték a székhelyen

Megosztás

Látványos felvonulás és nagyszabású programok az évfordulón.

“145 évvel ezelőtt jött létre megyénk a Jászságból, Nagykunságból és Külső-Szolnokból. Ennek az új közigazgatási egységnek Szolnok lett a székhelye” – idézte fel az eseményeket Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke az ünnepi beszédében, amelyről az Alföldhir.hu tudósított. “Azóta is ez határozza meg identitásunkat. Mint ahogy az is, hogy a magyarrá lett jászok és kunok, a magyarság hazaszeretetét, szabadságvágyát akár vérüket is adva megvédik. A megye alapítói azonban nem tudhatták, hogy 80 évvel később, 1956-ben ezt a hazaszeretetet, szabadságvágyat forradalomban jeleníti majd meg a teljes magyarság.”

Az ünnepi közgyűlésen két kiadványt is bemutattak. Mindkettő a gyermekeknek, óvodásoknak és kisiskolásoknak szól. A Megyetörténeti tankönyv ismert vagy kevésbé ismert eseményeket, érdekességeket dolgoz fel térségünk történetéből. A kiadványt a megye minden iskolájába és a könyvtárakba eljuttatják. A másik kiadvány MesélŐ címmel jelent meg, melynek meséit megyénkben élő gyermekek írták.

Az ünnepséget követően felvonulás indult a Megyeháza elől a Kossuth téren át a Tiszai hajósok teréig, melyet a Jász Lovas Bandérium vezetett fel. A Légierő Zenekar zenés kíséretében, hintóban ülve a jász és kunkapitányok vonultak díszöltözetben, őket követték a téren fellépő néptáncosok népviseletben, a közgyűlés résztvevői és a meghívottak.

A Tiszai hajósok terén Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára köszöntötte a jelenlévőket, majd hagyományőrző kulturális és kézműves programok várták a kilátogatókat. Meg lehetett kóstolni a hungarikummá nyilvánított karcagi birkapörköltet és a ferdinánd tekercset, kézművesek termékei, helyi termelők árui közül válogathattak az érdeklődők, de fellépett többek között Berecz András Kossuth-díjas mesemondó, a Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola néptánc csoportja és a Balkán Fanatic is.

Forrás és további fotók: Alföldhir.hu

Kapcsolódó cikkek