Bizonyítékot találtak arra, hogy valaha volt víz a Marson

Megosztás

Az amerikai űrkutatási hivatal Perseverance marsjárója által a vörös bolygón készített felvételek első tudományos elemzése megerősítette, hogy a Jezero-kráter – amely ma száraz és szél által lekoptatott mélyedés – egykoron egy nyugodt tó volt, amelyet egy kicsiny folyó táplált mintegy 3,7 milliárd évvel ezelőtt.

A felvételeken arra is bizonyítékot találtak a kutatók, hogy a tómedernek villámárvizeket kellett kiállnia, amelyek olyan erőteljesek voltak, hogy több tíz kilométerre fekvő szikladarabokat sodort és rakott le a tómederbe, ahol ma is megtalálhatók.

Az üledékrétegek elemzése alapján úgy tűnik, hogy egy folyódelta táplált egy tavat, amely egész létezése alatt nyugodt volt, mígnem a klímában bekövetkezett drámai változás epizódszerű áradásokat idézett elő a tó életének vége felé.

A kutatók remélik, hogy a kráter feltárásának folytatásakor a Perseverance további támpontokat ad számukra a bolygó klímájának fejlődéséről, és remélik azt is, hogy az üledékekben fellelhetik az ősi vízi élet nyomait. A Perseverance olyan helyeket fog keresni, ahol üledékmintákat gyűjthet és tárolhat be, amelyeket majd a Földre hoznak.

via HVG

Kapcsolódó cikkek