Az ellenzéki összefogás 130 milliós költségvetéssel bonyolítja le az előválasztást

Megosztás


A büdzsével kapcsolatban a hatpárti ellenzék közös közleményében azt írták, hogy kemény ártárgyalások folytak, amire sikerült eldönteniük az összeget és az előválasztás lebonyolításának pontos részleteit. Elmondták azt is, hogy a magyar választók közel kétmillió forint adománnyal támogatták őket, az összeg hozzáadódik a költségvetéshez. Mint írják:

„Az előválasztás teljes költségvetése körülbelül 130 millió forint lesz, de a rendelkezésre álló összeg az adománygyűjtés sikerétől függően növekedhet. A jelenlegi költségvetést a pártok hasonló arányban biztosítják, mely kiegészül azzal az 1,7 millió forinttal, amit az előválasztás megvalósítására adományoztak eddig a magyar állampolgárok”.

Hozzátették azt is, hogy az adománygyűjtés tovább folyik a második forduló végéig.

„A propagandamédiában megjelent több milliárd forintos, irreális összeggel szemben az előválasztás költségvetése a pártok megállapodása szerint legfeljebb 160 millió forintig növelhető”. 

Mivel az ellenzéki pártok elsősorban a jövő évi általános választásokra készülnek, ezért a lehető legalacsonyabb áron a lehető legnagyobb választási részvételt biztosító lebonyolítást tartották szem előtt a költségvetés tervezésekor. Közleményükben az előválasztás lebonyolításának részleteire is kitértek, eszerint körülbelül 800 településen lehet majd személyesen és az aHanggal együttműködve pedig a világ bármely pontjáról online is lehet szavazni. A választást kizárólag önkéntes munkaerővel bonyolítják le a pártok, az eszközök zömét pedig saját eszköztárukból biztosítják. A nagyjából 2.500 szavazási sátornap gördülékeny lebonyolításához olyan eszközök beszerzésére is szükség volt, amik nem állnak a pártok rendelkezésére.

Többek között 400 sátrat, 800 tabletet, 500 asztalt, 1.200 széket és több millió szavazólapot szerzett be a hat lebonyolító párt.

Kapcsolódó cikkek