Megtudhatják az iskolák igazgatói, hogy beoltották-e a dolgozóikat

Megosztás

Új rendeletet hozott a kormány, amely lehetővé teszi, hogy az intézmények vezetői megtudják, megkapták-e a koronavírus elleni vakcinát az óvodákban, iskolákban és kollégiumban dolgozók – számolt be róla a HVG.

Az adatokat „különösen a köznevelési intézmény vezetőjének tájékoztatása, valamint a helyi szintű védelmi intézkedések meghatározása céljából” naponta kell velük közölni a péntek este megjelent kormányrendelet szerint. Az óvodák, iskolák, kollégiumok vezetői így megtudhatják, hogy a náluk közalkalmazottként vagy munkaviszonyban dolgozók megkapták-e a Covid elleni oltást, illetve „az egyéb módon védettséggel rendelkező személyeknek” meddig tart a védettségi időtartama.

Mindez csak az oktatásért felelős emberi erőforrások miniszteréhez tartozó köznevelési intézményekre vonatkozik, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által felügyelt szakképző iskolákra nem.

A rendelet nem szól arról, hogy az igazgatók mit kezdjenek a kapott adatokkal, hiszen nincs olyan szabály, amely az iskolai dolgozóknak kötelezővé tenné az oltást, mint az egészségügyben, ahol a minap – indoklás nélkül, de feltehetőleg a késlekedők miatt – meghosszabbították a határidőt.

A jogszabály egyelőre csak a veszélyhelyzet idejére érvényes, vagyis ha az országgyűlés szeptember 20-án ül össze, akkor október 4-éig, de ha a veszélyhelyzetet a negyedik hullámra tekintettel esetleg meghosszabbítják, vagy megszüntetik, de az ideiglenes kormányrendeletek egy részét a korábbi módszernek megfelelően véglegesen törvénybe foglalják, akkor tovább is hatályban maradhat.

Forrás: HVG.hu

Kapcsolódó cikkek