Ádernek jár a 4,4 milliós nyugdíj, a többi idős embernek elég a csirkefarhát és 11 évente pár tízezer forint

Megosztás

Döbbenetes, amit a Fidesz csinál a szolnoki nyugdíjasokkal. A szolnoki fideszesek egyetértenek azzal, hogy a leköszönő Áder Jánosnak 4,4 millió forintos nyugdíj jár, a többi nyugdíjasnak elég csak 2-3 kiló csirkeszárny ára és pár tízezer forint 11 évente.

Szalay Ferenc fideszes szolnoki polgármester és Kállai Mária fideszes parlamenti képviselő egy szóval sem reagáltak arra, hogy miközben Áder Jánosnak több mint 4 milliós nyugdíj jár, aközben a többi nyugdíjasnak – köztük a szolnokiaknak is – a Fidesz pár ezer forinttal próbálja kiszúrni a szemét. Úgy látszik, a helyi fideszes vezetők szerint ez teljesen rendben van, valószínűleg ugyanúgy gondolkodnak, mint Lázár János, aki annak idején úgy vélekedett, hogy „akinek semmije sincs, az annyit is ér”.

Áder egyébként már 63 éves kora előtt nyugdíjba mehet a brutálisan magas, 4,4 milliós nyugdíjával. Egy 2019-es törvényben ugyanis a Fidesz a duplájára emelte a mindenkori államfő juttatásait, ami jövőre már 4 millió forintra nőhet. Ehhez jön majd Áder EP-képviselőség után járó nyugdíjszázaléka, ami körülbelül 430 ezer forint.

A hírre reagálva az MSZP-s Korózs Lajos kijelentette: Áder János 4 millió forintos várható nyugdíjával a Fidesz azt üzeni:

„A mi emberünknek jár a milliós nyugdíj, a többi nyugdíjasnak elég a pár százalékos emelés és 11 évente egyszer plusz pár tízezer forint!”

Az ellenzéki politikus szerint gyalázat, hogy a Fidesz 11 éven át átlagosan évente csak 2-3 kiló csirkefarhát árával emelte a nyugdíjakat, most pedig egy egyszeri kifizetéssel mindezt feledtetni akarja. Ezért az MSZP képviselője – aki a Népjóléti bizottság elnöke is – most azt kéri, a nyugdíjasok tegyék el a pénzt, ami nekik jár, de ne felejtsék el: az elmúlt 11 évben a Fidesz-kormány szegényítette el őket.

Korózs arra is emlékeztetett, hogy ma 10-szer több nyugdíjas nélkülöz, mint 2010-ben. A politikus hangsúlyozta: az MSZP szerint a biztos megélhetés idős korban is jár, ezért ők nem csak az inflációt, hanem a fizetések növekedését is beleszámítanák a nyugdíjemelésbe, a nyugdíjminimumot pedig legalább 70 ezer forintra akarják növelni. Így a most még nélkülöző nyugdíjasok garantáltan több nyugdíjat kapnak minden hónapban. Az ellenzéki politikus hozzátette: az MSZP-Párbeszéd programja csak akkor válhat valóra, ha már az előválasztáson minél többen támogatják, azt, ezért aki az MSZP-Párbeszéd jelöltjeire és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltre szavaz, a magasabb nyugdíjakra is szavaz.

Kapcsolódó cikkek