PSZ-elnök: Egy kezdő tanár annyit se keres, mint aki a fagyit adja a strandon

Megosztás

A kormány nem foglalkozik az egyre súlyosbodó tanárhiánnyal – mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Népszavának adott interjújában, amelyet a Telex szemlézett. Szabó szerint hamarosan mintegy hatezer tanár éri el a nyugdíjkorhatát, a pedagógusok átlagéletkora pedig 55 év körül van, ehhez képest kevesen, 2000-2200 körül van a rendszerbe újonnan bekerülő fiatal oktatók száma.

“Majd sokan közülük is rájönnek, hogy máshol többet kereshetnek, és korán elhagyják a pályát. Aki tud, menekül. Leginkább azok maradnak, akik abban reménykednek, a nyugdíjig hátralévő néhány évet valahogy kihúzzák. Van olyan budapesti „elitkerületi” iskola, ahol tizenkét meghirdetett álláshelyre két tanító jelentkezett” – mondta Szabó.

A PSZ elnöke szerint a kormány azért nem változtat érdemben, mert a pedagógusok hivatástudatára apellál. A covid-járvány alatt például a többség félt bemenni a munkahelyére, mégsem hagyták magukra a gyerekeket – mondta.

Szabó szerint egy tanár, aki öt éve van a pályán és egyedül neveli a gyerekét, létminimum alatt él. Egy pályakezdő pedagógus fizetése nettó 150 ezer forint körül lehet, ami arra elég, hogy kifizesse az albérletét, ezért elmegy nyáron táboroztatni 700-800 forintos órabérért is, amit nem is pénzben kap meg, hanem élelmiszer-utalványban. „Annyit se keres, mint aki a fagyit árulja a strandon” – jelentette ki.

Forrás: Népszava via Telex.hu

Kapcsolódó cikkek