Minek a bérletek, ha úgysem megy a vonat?

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Horn Gyula példáját követve bejelentette, hogy jön a vármegyei és országbérlet: vonat és Volánbusz havi 9450 és 18 900 forintért. Szemlézzük most picit a vasárnapi MÁVInform bejegyzéseit! Rakamaz és Görögszállás között meghibásodott a biztosítóberendezés. Ezért a Szerencs-Nyíregyháza vonalszakaszon 20-30 perccel is meghosszabbodhat a menetidő. A Miskolcról a Keleti pályaudvarra közlekedő reggeli InterRégió (509) mozdonya Rákosligetnél meghibásodott. Utasait átszállították egy S80-as vonatra.A Keleti pályaudvarról Miskolcon át Kassára, illetve Sátoraljaújhelyre 8:25-kor induló Hernád-Zemplén InterCity (IC190) késéssel indul. Műszaki ok miatt az alábbi változások érvényesek :• a Keleti pályaudvarról…

Tovább olvasom

Totális ellentmondás az Index főszerkesztőjének vallomása és a tulajdonos tagadása között

Egy titokban rögzített és nemrég nyilvánosságra került hangfelvétel szerint a főszerkesztő elismerte, Mészáros Lőrinc pénzt pumpált az Indexbe, enélkül lehúzhatták volna a rolót. De bele is kellett nyúlni néhány cikkbe. A tulajdonos szerint teljes butaság, amit saját főszerkesztője mond és mindent tagad. Már a fideszesek sem mondanak egyformát. Azt ugyanis a tulajdonos is elismerte, hogy a felvétel valódi, nem manipulált. Orbán Viktor évértékelőjére Vaszily Miklóst is meghívták. A 444 riportere a beszédre érkező Vaszilyt azzal szembesítette, hogy a tulajdonában álló Index főszerkesztője, Fekete-Szalóky Zoltán egy titokban rögzített hangfelvételen azt mondja: „Egyetlen egy…

Tovább olvasom

Csak óvatosan, Svájctól idáig vándorolt egy farkas – nyomkövetője a bizonyíték

Svájc középső területeiről indult a nyomkövetővel ellátott farkas, átment számos határon, Soprontól délre megérkezett Magyarország területére és egyre keletibb területek felé tart. A Vértest már meghódította. Elképesztő utat tett meg már most és még tovább is juthat. Jó 700 kilométerre keletre vándorolt születési helyétől az a fiatal szürke farkas, amelyre még Svájcban tettek jeladót tavaly tavasszal a svájci nagyragadozó-kutatók. Az M237 sorszámon emlegetett valószínűleg 2021-ben született, tehát közel két éves fiatal hím azóta mondhatni bejárta fél Európát. Az M237 vándorlásáról beszámoló Gruppe Wolf Schweiz (GWF), a farkasok és az emberek…

Tovább olvasom

Reakciók Orbán beszédjére: pont az lenne a fontos, ami kimaradt, ez így csak a kudarc kimagyarázása

Szinte minden jelentős ellenzéki erő igen gyorsan reagált a miniszterelnök évértékelő beszédjére. Szerintük egy hatalmas mellébeszélést és kimagyarázást láthattunk Orbántól, aki véletlenül nem beszélt arról, hogy éppen akkumulátorgyár-gyarmattá teszi hazánkat, valamint hogy csak nálunk van ekkora hatalmas infláció. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy mi maradt ki a beszédből, így például hogy pontosan mit akar tenni az infláció ellen, hogy beismerje: az oroszbarátsága miatt elvesztette szövetségeseit, de az akkumulátorgyárak idehozatala is óriási ballépés gyermekeink és a saját jövőnkkel kapcsolatban is. A felelősséghárítás és a mellébeszélés beszédje volt, nem a…

Tovább olvasom

Jász-Nagykun-Szolnok megye: jön a “vármegyebérlet” a MÁV-nál és a Volánbusznál is

Egészen elérhető összegért vehetünk olyan bérletet, amivel az egész megyét, de kicsivel többet költve az egész országot beutazhatjuk egyetlen havi bérlettel. A Jászságban ez vajon hogy változtatja meg az utazási szokásokat? Egy-egy teljes megyét, sőt akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV járatain az új kedvezményes bérletrendszer használatával – közölte szombat délután a MÁV, alig pár perccel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében bejelentette a megyebérletet, vagyis “a kormány és az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával és közreműködésével létrejövő új Vármegye- és Országbérlet-konstrukciót”.…

Tovább olvasom

Orbán évértékelőjén tovább hergelte a magyarokat

Orbán Viktor idén is a Várkert Bazárban tartotta az évértékelő beszédét, melynek jelmondata: béke és biztonság. Gondolatait természetesen papírból olvasta, az első sorokban pedig lelkesen tapsolt Tóth Gabi és Nagy Feró. A miniszterelnök már beszédének első tíz percében eldurrogtatta a legfontosabb fideszes frázisokat. A legfontosabb gondolatait – ahogyan az várható volt – a háború, az infláció, Brüsszel és a független Magyarország határozták meg. Szerinte az uniós szankciók 4000 milliárd forintot vettek ki a magyar emberek zsebéből. Oroszországot célozták meg, de Európát találták meg – tette hozzá. Azt ígérték, a szankciókkal véget vetnek a háborúnak. Eltelt…

Tovább olvasom

Jön a megyei- és országbérlet

A miniszterelnöki évértékelő beszédben elhangzott egyik legkonkrétabb ígéret a vármegyei tömegközlekedési bérletek és az úgynevezett országbérlet bevezetése. Orbán Viktor azt mondta, a két új bérletet május elsejétől fogják bevezetni. Az új bérletekről a kormányfő nem sokat mondott, a részletszabályok még nem ismertek. A Telexhez eljutott néhány információ arról, hogy várhatóan milyen konstrukcióban vezetik be a két új bérlettípust. A két új bérlettel a MÁV és a Volánbusz helyközi járatain lehet majd utazni, a megyeivel nyilvánvalóan megyén belül, az országossal vélhetően az egész országban. Az kiderült a bejelentésből, megyei bérlet minden…

Tovább olvasom

Hamarosan kezdődik Orbán évértékelője

Chanel vagy Dior ruhát választ az alkalomra Várkonyi Andrea? Rákay Philip tud közel parkolni a Mercivel? Garbóban lazul-e Rogán Antal? Meghívják-e még Farkas Flóriánt? Kap-e jó helyet Nagy Feró és Pataky Attila? Megint beszól Orbán valamit Zelenszkijnek? Megannyi kínzó kérdés. Annyi biztos, hogy a miniszterelnök újra színpadra áll és megtartja évértékelőjét – huszonnegyedszer, írja a HVG. Veszélyek kora – ez, a kormányzati kommunikációban már hosszú ideje mantrázott szlogen lesz a mottója és rendező elve a kormányfő február 18-i, 15 órakor kezdődő évértékelőjének. A mostani Orbán-évértékelő már az Ukrajnában csaknem egy…

Tovább olvasom

Legalább 53 ezer forinttal nő a vasutasok bére

Szerencséjükre, ehhez az emeléshez nincs szükség az uniós pénzekre. Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán-csoportnál dolgozók alapbére, 20 ezerrel a SZÉP-kártyajuttatás összege és ezer forinttal az önkéntes egészségpénztári tagdíjtámogatás, miután a szakszervezetek többször visszautasították a munkáltató korábbi, jóval kedvezőtlenebb ajánlatait, olvasható a Vasutasok Szakszervezetének honlapján. A szakszervezet korábban többször beszámolt arról, hogy a rossz gazdasági helyzet miatt újratárgyalták a 2021-ben megkötött hároméves bérmegállapodás 2023-ra érvényes részét, az 5 százalékos mértéket. A munkáltató első ajánlata 36.400 forintos minimális béremelés volt, amit a szakszervezeti oldal nem fogadott…

Tovább olvasom

“Nem elég a miniszterek eltávolítása a kuratóriumokból az egyetemek függetlenségéhez”

A Freeszfe felhívja a figyelmet, hogy alapvetően csak szemfényvesztés az egyetemek függetlensége szempontjából, ha az alapítványi kuratóriumból kikerülnek a miniszterek. A valódi függetlenségtől még hihetetlenül messze vannak az egyetemek. A miskolci is. „A Freeszfe közössége felhívja a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a miniszterek kilépése az egyetemi kuratóriumokból nem elégséges az egyetemek független működésének helyreállításához. Fontos lépés, de önmagában csak szemfényvesztés” – írja a Freeszfe közleményében. Mint írják a kuratóriumok szinte minden modellváltó egyetemen magukhoz vonták azokat a meghatározó hatalmi jogköröket, amelyeket korábban az egyetemi polgárság által demokratikusan választott szenátus birtokolt. A Freeszfe…

Tovább olvasom