Ezzel magyarok százezreinek válik könnyebbé az utazása Európában, de fontos hangsúlyozni: a módosítás csak a beutazásra vonatkozik. Február elsejétől változott az Európai Uniós koronavírus-oltási igazolványok elfogadási rendje: a tagállamok beutazáshoz kötelesek elfogadni a keleti vakcinát is, ha a második vagy harmadik oltást nyugati, vagyis az Európai Gyógyszerügynökség által is elfogadott oltóanyagból vette fel az utazó – jelentette be szerdán Ujhelyi István szocialista Európai Parlamenti képviselő a HVG.hu szerint. Az új intézkedés csak a beutazásra vonatkozik, annak eldöntése továbbra is tagállami hatáskörben van, hogy a szolgáltatások igénybevételéhez (pl. étterem, színház, mozi, koncert stb.)…
Tovább olvasomCímke: vakcina
Koronavírus elleni vakcinát fejlesztő kutatóorvosnak kiadva csalt ki milliókat egy nő Szolnokon
A Szolnoki Járási Ügyészség csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy tószegi nővel szemben. A vádlott 2020 novemberében, Szolnokon, azzal a hamis indokkal kért kölcsönt két helybéli férfitől, hogy a pénzt kutatóorvosi tevékenységére, egy COVID-19 vírus elleni vakcina kifejlesztésére fogja fordítani. A vádirat szerint a 31 éves nő 2020 novemberében, Szolnokon, megismerkedett két férfival, akiknek kutatóorvosként mutatkozott be, s valótlanul azt állította, hogy egy COVID-19 vírus elleni vakcina elkészítésén dolgozik, a fejlesztés már végső fázisában van, de annak befejezéshez pénzre lenne szüksége. Az orvosi végzettséggel nem…
Tovább olvasomHoppá! Az immunológus szerint semmi szükség 4. oltásra, miközben Orbán már javasolja is annak felvételét
Amikor a virológus és a miniszterelnök véleménye szöges ellentétben áll egymással. A szakértő egyértelműen kijelentette, hogy a három vakcina tökéletesen stimulálja az immunválaszt a szervezetben, így teljesen felesleges ugyanilyen oltóanyagokból negyedik, ötödik, illetve hatodik dózis. Hogy is van ez? Hat hónappal a harmadik oltás után javasolja a negyedik oltást a kormány – jelentette be Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette, hogy a negyedik oltás szükségességéről mindenki konzultáljon a háziorvossal. Az ATV Híradójának azonban Lisziewcz Julianna immunológus arról beszélt, hogy nincs szükség negyedik oltásra. „A T sejtes immunválaszt három vakcina tökéletesen…
Tovább olvasomVéletlenül egyszerre hat dózis oltóanyagot adtak be több embernek
Az EMMI szerint összesen 12 ember érintett, az ok emberi mulasztás. Több embert is hat adag vakcinával oltottak be a fővárosi Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, tudta meg a 24.hu. A lap információit az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette. Úgy tudják, összesen 12 ember érintett. A vakcinákat ampullákban kapják kézhez az oltópontok, minden egyes ampullában több ember beoltására elegendő oltóanyag van, amit viszont az előírások szerint hígítani kell, és ezt követően lehet felhasználni őket. A szóban forgó esetekben viszont ez elmaradt, a lap információi szerint az egyik szakdolgozó hibázhatott tévedésből. A lap megkereste…
Tovább olvasomÚj orosz vakcinát engedélyezhet Magyarország
Nyolcvan adag Szputnyik Light koronavírus-vakcina érkezett Magyarországra, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei megkezdhessék a szükséges vizsgálatokat, amelyek függvényében megindulhatnak majd a kereskedelmi tárgyalások is – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium közleményében a tavalyi év egyik legnagyobb sikerének nevezte a magyar-orosz vakcinaegyüttműködést – mindezt annak ellenére, hogy az orosz vakcinával beoltott közel egymillió magyar azóta sem tud külföldre utazni. Szerinte azonban a Szputnyik kellett ahhoz, hogy Magyarország elsőként érje el az EU-ban a 60 százalékos átoltottságot, írja az MTI. Hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés folytatódik most az újabb…
Tovább olvasomOltási akciónapok egész hada jön januárban
A tervek szerint az év első hónapjának összes csütörtökjén, péntekjén és szombatján lehet regisztráció és időpontfoglalás nélkül kérni a koronavírus elleni vakcinákat. Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást – tájékoztatott a koronavirus.gov.hu. Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkéri arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon túl, ők is tartsanak kifejezetten oltási akciónapokat. A terv szerint januárban minden csütörtök és péntek…
Tovább olvasomBotrány: hatalmas problémák és kételyek ellenére engedélyezték az orosz vakcinát hazánkban
Joggal hihetjük azt, hogy felülről érkezett a nyomás. Eleinte rengeteg fontos részt kitakarva küldték el a sajtónak a kiperelt dokumentumokat, ám ez több ellenzéki erőnek hála azóta láthatóvá vált és egészen ijesztő, mennyire semmibe vette a kockázatokat a kormány és a hozzá hű OGYÉI az engedélyezésnél. A megdöbbentő már nem elég megfelelő jelző erre. Nem először derül ki, hogy az Orbán-kormány orosz rulettet játszott és játszik a magyar emberek egészségével a számukra jobbnál jobb üzletek miatt. Most már többet tudunk arról, mi alapján engedélyezték szűk egy éve a Szputnyik vakcinát,…
Tovább olvasomSzijjártó ismét közpénzből jótékonykodik – ezúttal több, mint félmillió vakcinát ajándékozunk el
Elképesztő mennyiségű közpénzt költöttünk vakcinákra, ám ezeknek hatalmas hányada a raktárakban áll. Külügyminiszterünk ezért sokadszor ajándékozgat belőle nagy mennyiséget, természetesen ingyen. De már meg sem lepődünk. A külügyminiszter hajnalban jelentette be Facebook-oldalán, hogy „minden idők második legnagyobb vakcinasegítségét nyújtjuk, ezúttal Bangladesnek”. Szijjártó Péter elmondása szerint 530 ezer adag AstraZenecát küldünk Bangladesbe, „ezzel segítünk felgyorsítani a bangladesi oltási kampányt, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy az emberek a világ azon táján is nagyobb biztonságban legyenek”. Ehhez azt is hozzátette, hogy „Banglades egy 160 millió lakosú ország, amellyel Magyarországnak kifejezetten jó az együttműködése politikai, gazdasági…
Tovább olvasomIsmét több, mint százezer adag vakcinát ajándékoztunk külföldre
A szabad oltási hetek során a kormány könnyedén lemérhette, hogy a Sinopharmot Magyarország lakosságának igen elenyésző hányada kéri, szemben a nyugati vakcinákkal. Így most Iránba el is sóztunk gyorsan bő százezret. Megvenni még megvettük óriási mennyiségű közpénzért, tehát az üzlet jól jött bizonyos köröknek, most már mindegy, mi történik vele. 105 600 darab Sinopharm vakcinát adományoz a magyar kormány az Iráni Iszlám Köztársaságnak, azzal a céllal, hogy azt afgán menekülteknek adják – erről döntött a magyar kormány a legfrissebb Magyar Közlöny szerint. A határozatban Orbán Viktor megbízza Kásler Miklós minisztert, hogy vegye…
Tovább olvasomTíz éves az első gyerek, akit beoltottak koronavírus elleni vakcinával Magyarországon
Újabb korcsoport oltását kezdtük el: egy 10 éves kisfiú kapta meg az első koronavírus elleni gyermekoltást – közölte a kormány Facebook-oldalán. Az 5–11 éves gyermekek oltása hivatalosan december 15-én kezdődik, az érintett korosztályből első körben 69 ezren kaphatják meg a Pfizer vakcinát.
Tovább olvasom