Ismeretlen személy vitt el egy lezárt kerékpárt 2021. augusztus 5-én 6 óra 45 perc és 12 óra között egy szolnoki oktatási intézmény kerékpártárolójából – írta meg a police.hu. A rendőrök a bejelentést követően órákon belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A jogsértő gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nyomozók a kutatás során lefoglalták a kerékpárt, majd a sértett részére átadták. A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
Tovább olvasomCímke: tolvaj
Ittasan, jogsi nélkül vezette a lopott autót, majd ismét elkötött egy kocsit
Egy öcsödi lakos tett bejelentést a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra, mert az ingatlana kapubejárójában álló személygépkocsiját – aminek a gyújtáskapcsolójában az indítókulcsot benne felejtette – ismeretlen személy eltulajdonította 2021. július 24-én a délutáni órákban – írja a police.hu. A bejelentést követően a rendőrök tanúkat hallgattak ki, helyszíni szemlét végeztek, továbbá a rendelkezésre álló nyilvántartásokat leellenőrizték. A kunszentmártoni rendőrök az öcsödi bűncselekmény kapcsán elrendelték a jogtalanul használt jármű körözését. Az egyenruhások hamarosan a keresett gépkocsi nyomára bukkantak, hiszen a Békés megyei rendőrök Orosházán ellenőriztek egy sofőrt, aki a körözés hatálya alatt álló személygépkocsival…
Tovább olvasomNem aprózta el a tiszaburai férfi: több családi házba és boltba is betört
Ismeretlen személy ment be egy tiszaburai ingatlanba 2021. július 28-án a délelőtti órákban, és onnan paradicsomot, szeletelt kenyeret, egy doboz margarint és üdítőt tulajdonított el – írja a police.hu. A sértett bejelentést tett a rendőrségre és elmondta, hogy csak rövid ideig távoztak el családjával az otthonukból, és amikor visszaértek, akkor tapasztalták, hogy a reggelire való hiányzik a konyhából. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és vizsgálták a bűncselekmény sorozatba illeszthetőségét is. A tapasztalt nyomozók nem tévedtek, hiszen Tiszaburán több magánszemély családi házába illetve két élelmiszerboltba is…
Tovább olvasomRendőrkutya vezetett nyomra a tolvajokhoz Kisújszálláson
Hétfőn, július 26-án 3 óra körül egy kisújszállási családi ház udvarára jutott be egy betörő, majd a csukott, de nem zárt ajtón bement az ingatlanba is. A ház lakója felébredt a zajra és elindult megnézni a hang forrását. A besurranó közben leemelt a bejárat melletti fogasról két táskát és elszaladt. A sértett miután észlelte, hogy megkárosították értesítette a rendőröket, akik azonnal a helyszínre mentek. Reiko, a nyomkövető szolgálati kutya a bűncselekmény helyszínétől egyenesen a feltételezett elkövető házáig vezette az egyenruhásokat. A helyi rendőrök előállítottak a Kisújszállási Rendőrőrsre a bűncselekmény elkövetésével…
Tovább olvasom