Szolnokról indulnak az olimpiára a felkészülés finisében járó kajak-kenusok

Még egy utolsó edzőtábor, aztán irány Tokió. Néhány nappal a Tokióba utazás előtt jó hangulatban, reményekkel telve fogadták az újságírókat az olimpiára készülő kajak-kenu válogatott tagjai a szolnoki edzőtáborban. A sajtónap reggelén voltak, akik éppen vízre szálltak, mások pedig az edzésadagot teljesítve már a hajókból szálltak ki a Holt-Tiszai Vízisport-telepen. Amíg a versenyzők a fotózáshoz és az interjúkra készültek, Schmidt Gábor, a szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, bár négy olimpián már részt vett, de elnökként először lesz jelen a játékokon. – Bizakodó vagyok, jó állapotban vannak olimpikonjaink. Ezt egyrészt saját…

Tovább olvasom

Minden, amit a tokiói olimpiáról tudni érdemes

Az idei lesz hosszú idők óta a legfurcsább Olimpia. Egyrészt öt évet kellett rá várni és üres nézőterekkel tartják meg, másrészt folytatódik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fiatalítási kísérlete, aminek az eredményeképp több új sportág és versenyszám is szerepel majd a játékok között. A négy új sportág, ami Tokióban debütál az ötkarikás játékokban, az a gördeszka, szörf (wind- és hullámlovaglás is), falmászás, illetve karate. Az új versenyszámok pedig a freestyle BMX és a 3×3 kosárlabda. Magyar induló viszont ezek közül csak karatéban lesz. Helyszínek Az olimpia 33 versenyhelyszínéből 28 az olimpiai…

Tovább olvasom

Kezdődik: már egy héttel a megnyitó előtt megjelent a koronavírus az olimpiai faluban

Alig egy héttel a nyitóünnepség előtt megvan az első pozitív koronavírusteszt az olimpiai faluban, közölték szombaton a tokiói ötkarikás játékok rendezői – írja az MTI alapján a 444.hu. Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság vezetője megerősítette az esetet, elmondása szerint a tesztet pénteken végezték el. A fertőzött személyéről vagy nemzetiségéről nem hangzott el információ, ahogy arról sem, hogy az illető be van-e oltva. Csupán arról ejtettek szót, hogy nem japán személyről van szó, és nem sportoló, hanem a “játékokhoz kapcsolódó illető”. A szervezők kiemelték, hogy az érintettet 14 napra karanténba helyezték, egyben minden…

Tovább olvasom