Átadták Karcagon a Györffy István Katolikus Általános Iskola Szent Erzsébet Óvodája új épületét. Modern, a kor igényeinek megfelelő körülmények várják a gyerekeket. Az új létesítmény több mint 900 millió forintból épült meg. Az új, négycsoportos óvodában 80 kisgyermeket tudnak fogadni. Az épületet dr. Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg. Az ünnepségen a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is jelen volt. Soltész Miklós szólt arról, hogy a katolikus egyház az elmúlt években 120-nál több óvodát újíttatott fel, bővíttetett vagy építtetett. Ezen belül az Egri Főegyházmegye “hatalmas feladatot és szerepet…
Tovább olvasomCímke: Karcag
Elütötte a 70 éves motorost
Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Karcagon, a Bethlen Gábor úton a Kisújszállási út irányába február 14-én a délutáni órákban. A sofőr egy kereszteződéshez érve balra kívánt kanyarodni, azonban nem adott elsőbbséget a védett úton érkező segédmotoros kerékpárosnak, akivel összeütköztek. A baleset következtében a 70 éves segédmotoros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, közölte a rendőrség. Fotó: police.hu
Tovább olvasomKarcagiak is adományoztak a török károsultaknak
Karcag önkormányzata és a Karcagi Nagykun Gazdakör felhívására kedden elindult az első szállítmány a törökországi károsultak megsegítésére. Hubai Imre Csaba, a Karcagi Nagykun Gazdakör elnöke elmondta, a gazdakör tagjai úgy döntöttek, hogy kezdeményeznek egy segélyakciót a károsultak megsegítésére. Megkeresték Szepesi Tibor polgármestert, s az önkormányzattal közösen szervezik a földrengéskárosultak megsegítését. Kétféle módon segítenek: egyrészt ruha és takaró adománnyal. A mai szállítmány 100 család ellátását biztosító takarókból, párnákból, több váltás ágyneműből, törölközőkből áll. Továbbá pénzt gyűjtöttek, amit a Török Nagykövetségnek átutalnak majd. A gyűjtés a karcagiaknak azért is fontos, mert Karcagnak…
Tovább olvasomCáfolták a pletykákat: kisvállalkozások telephelye lesz az új ipari park Karcagon
Magas szinten cáfolták, hogy esetleg környezetszennyező beruházás(ok)nak ad majd helyet az új ipari park Karcagon. A minap Hubai Imre megyei közgyűlési elnök, Szepesi Tibor polgármester és a körzeti képviselő, Nagyné László Erzsébet tartott tájékoztatót arról, hogy mit is terveznek a Vágóhíd utcai 13 hektáros területre, ami hamarosan ipari parknak ad majd helyet. Tették ezt azért, mert a városban számos “megtévesztő” és “minden alapot nélkülöző” pletyka kapott lábra, hogy miféle üzemeknek teremtenek lehetőséget az új iparterülettel. A polgármester azt hangsúlyozta, a cél mindenképpen az, hogy Karcag fejlődő város legyen. Ehhez pedig termelő…
Tovább olvasomNagy siker az ingyenes elektronikaihulladék-átvétel
Ezen a héten ingyenesen leadhatja a karcagi lakosság elektronikai hulladékát. Nem használt tévétől a fűkaszáig mindent le lehet adni. Sokan élnek is a lehetőséggel. Erről számolt be a város polgármestere közösségi oldalán. Szepesi Tibor közölte, hétfőn nagy sikerrel kezdődött az elektronikai hulladékgyűjtés. Már az első nap, néhány óra alatt megtelt a gyűjtőkonténer. A kiürítés után sem csökkent az érdeklődés. A hétvégi selejtezés eredményeképpen ő is megvált használhatatlan, működésképtelen elektromos eszközeitől..Arra biztatott mindenkit, hogy élve a lehetőséggel, most biztonságosan, környezetkímélő módon helyezze el használhatatlan eszközeit. Minden nap a város más-más pontjain teszik…
Tovább olvasomGyörffy István néprajztudósra emlékeztek
A Györffy napok hagyományos nyitóeseményét tartották hétfőn Karcagon. A karcagi születésű Györffy István néprajztudós születésének 139. évfordulóján a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda tanulói, pedagógusai, Karcag vezetése, a Györffy István Nagykun Múzeum munkatársai, a Kunszövetség tagjai és a Nagykunsági Népművészeti Egyesület vezetői a Múzeumparkban lévő szobránál emlékeztek meg a jeles tudósról – az idei Györffy napok programsorozat nyitásaként, közölte a Karcag Tv. A rendezvény elején Háló-Csenda Anikó, a Györffy István Katolikus Általános Iskola tanára idézte fel Györffy életét, a műsorban közreműködtek az iskola diákjai. Kovács Miklósné…
Tovább olvasomKét helyi rádió is bírságot kapott – az egyik karcagi, a másik szolnoki
Jogszerűtlenül kivitelezett termékmegjelenítésért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az ATV-t a Napló című műsor egyik riportja miatt. A testület ezen kívül egy karcagi és szolnoki helyi rádió műsorainak vizsgálata során hiányosságot tárt fel, ezért bírságot rótt ki a szolgáltatójukra, emellett a szolnoki rádió burkolt reklámot is közzétett. Az NMHH kommunikációs igazgatósága az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, túllépte a jogszerű termékmegjelenítés kereteit az ATV Napló című műsorszámának november 13-i adásában egy magánklinika szolgáltatásairól készült riport. Ezt egy bejelentés nyomán indított vizsgálat alapján állapította meg…
Tovább olvasomÚjabb ipari park lesz, ezúttal Karcagnál
Egy újabb ipari park kialakítása kezdődött meg kedden Karcagon. A Vágóhíd utca melletti, 13 hektáros iparterületet már át is adták a kivitelezőnek. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat nyertes pályázataként, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség felügyelete mellett megvalósuló fejlesztés a jövőben újabb munkahelyteremtő beruházásoknak tud majd helyet adni. Legalábbis ezt reméli a város polgármestere, Szepesi Tibor. Hubai Imre, vármegyei közgyűlési elnök azt közölte, hogy újabb iparipark épül Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Szerinte ez egy újabb beruházás, amely a Jászkunság gazdaságát erősíti a betelepülő vállalkozások támogatásával. A beruházó képviseletében Hubai Imre és Karancsi Tamás, a…
Tovább olvasomHárom kapitányság területén vadásznak gyorshajtókra
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök a közlekedésbiztonság javítása érdekében ismét sebességmérő ellenőrzést hajtanak végre. Az egyenruhások január 24-én a Szolnoki Rendőrkapitányság, a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság és a Karcagi Rendőrkapitányság illetékességi területén a balesetek megelőzése és a gyorshajtók kiszűrése érdekében végeznek sebességmérést. A sebesség túllépése esetén többszörösére nő a féktávolság, a járművezetőnek sokkal kevesebb ideje marad egy veszélyhelyzetben a jó döntés meghozatalára. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy haladásuk során ne hagyják figyelmen kívül a közlekedési szabályokat, és minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat. A gyorshajtás a vezető baleseti okok…
Tovább olvasomElismerések átadásával telt a kultúra napja
A magyar kultúra napjáról számos helyen megemlékeztek. Cegléden is ünnepeltek abból az alkalomból, hogy 200 évvel ezelőtt, január 22-én tisztázta le Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Cegléd város Kultúrájáért-díjban részesültek: Ceglédi Kardos Pál Pedagógus Énekkar, Détári-Lukács Ágnes, a Kossuth Művelődési Központ ügyvezető igazgatója, Szilaj Anikó helyismereti könyvtáros. Karcagon a városházán emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról. Köszöntőt mondott Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke. Az ünnepi műsorban közreműködött a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Vonósegyüttese, Finta Zoltán és Koppány Mária előadóművész. Karcag város kultúrájáért díjban részesült: Nagy Tiborné óvodapedagógus, a…
Tovább olvasom