Újabb áldozat? A Hévízi-tó 10 fokkal hidegebb lett, mert egy NER-es luxusszállodába vezetik át inkább a vizet

Az idei nyári szezonban ne lepődjenek meg a tóban korábban is sokszor fürdők, hogy bizony fázhatnak is. Egerszalók, a Balaton, a Fertő-tó partjának bekebelezése után már Hévíz is elesett, inkább a méregdrága, Tiborczhoz köthető luxusszállodába vezetik a forrás igazán meleg vízét. Ez nem a jövő, ez már a jelen.

Tovább olvasom

Áder szerint dehogy természetkárosítás a NER Fertő-tó-projektje, csak a kampány hevében mondtak ilyeneket az ellenzők

Egészen érdekes érveket sorakoztatott fel azon természetgyilkos tervek mellett, amit Mészáros Lőrincék végeznek el a természetvédelmi területen és amit a Greenpeace is az utolsó leheletéig védeni fog. A korábbi negatív tudósítások pedig “csak a kampányhevületnek voltak köszönhetők”. Vége van a kampánynak, ezért eljött az idő, hogy a Fertő tavi beruházással kapcsolatban lehessen beszélni „higgadtan, nyugodtan a tényekről” – közölte Áder János, leköszönő köztársasági elnök a Kék Bolygó című podcastjének legújabb adásában, ahová ezúttal Kárpáti Bélát, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját hívta meg vendégül. Bár Áder formálisan a kérdező szerepében…

Tovább olvasom

Sajátos tiltakozás a Fertő-tó partján zajló NER-beruházások ellen – videó 18+

Hiába tiltakoztak a helyiek, az UNESCO, az Unió, Mészárosék elhatározták és kiadós rombolás után fel is építik luxusszállodát, valamint a hozzá tartozó más építményeket is a Fertő-tó partján. Engedély nélkül is meg lehet tenni bármit, amit csak szeretnénk, mindössze Fidesz-közeli vállalkozónak kell lennünk. Ez a természetrombolás már nagyon sok volt Pumped Gabónak is, aki sajátos módján fejezte ki tiltakozását. A részletekről pedig a 444.hu számolt be. A kormány a környezetvédők, az EU és az UNESCO tiltakozása ellenére 2020-ban elkezdte Fertőrákos közelében a Fertő Part nevű komplexum kialakítását 34 ezer négyzetméteren.…

Tovább olvasom