A túlzott követelmények helyett a kreativitásra, a belső motiváció felkeltésére és az önálló, kritikus gondolkodásra kell épülnie a hazai köznevelésnek – erről beszélt a kormányfő és az oktatási tárca vezetője a 2026/2027-es tanév hivatalos megnyitóján. A nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban tartott rendezvényen az intézményi autonómia megerősítése mellett a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bérrendezését is kilátásba helyezték.
Magyar Péter miniszterelnök Nagykanizsán arról beszélt, a 21. században, a mesterséges intelligencia korszakában kizárólag tudásalapú megközelítéssel lehet versenyképes az ország, ehhez pedig elengedhetetlen az oktatás és az egészségügy kiemelt költségvetési támogatása.
Szerinte az iskolának nem az a legfontosabb küldetése, hogy a diákok minden tantárgyból hibátlanul teljesítsenek, vagy mindenben csendben egyetértsenek a felnőttekkel, hanem az, hogy megtanuljanak gondolkodni, csapatként együttműködni, és kiállni egymásért.
A kormányfő saját diákéveit felidézve bátorította a tanulókat a véleményük vállalására, a kérdezésre, a rendszeres olvasásra és a nehéz helyzetbe kerülő társaik segítésére. A tanári kar munkáját megköszönve megerősítette: a kormányzat célja az infrastruktúra megújítása, a menzák és kollégiumok fejlesztése, valamint a pedagógusok és az intézményi munkatársak anyagi és szakmai támogatása.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter úgy fogalmazott, a kormány olyan iskolai légkört kíván teremteni, amely túlzott direktívák és felesleges terhek helyett nyugodt fejlődést biztosít a gyermekeknek és a pedagógusoknak egyaránt. Ismertette a nyári szakmai egyeztetések nyomán elindított intézkedéseket: azt ígérte, hamarosan megvalósul a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkatársak fizetésének rendezése. Emellett csökkenteni szeretnék a tanárokra nehezedő adminisztrációs terheket és a kötelező mérések számát, és ezzel párhuzamosan erősíteni a szakmai és vezetői önállóságot.
Az oktatási miniszter zárásként aláhúzta: a lexikális adatok felhalmozásánál fontosabbá vált a problémamegoldó készség és a rugalmas alkalmazkodás, az oktatási rendszernek pedig a korai évektől a felsőoktatásig valódi esélyegyenlőséget, valamint befogadó közeget kell nyújtania a beilleszkedési nehézségekkel küzdő fiatalok számára is.
Kép: mfg.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
