Ez már tényleg a legalja, nem elég, hogy a meghibásodó szolnoki vonatról leszállították az utasokat, volt, akit ebben a pár percben meg is loptak

Az elmúlt napok kegyetlenül forró időjárása miatt az átlagosnál is sokkal több műszaki meghibásodás történt a MÁV járatain. Addig kisebb a gond, amíg legalább a légkondicionáló működik, ám ha nem, akkor gyorsan le kell szállni, mert percek alatt 40 fok fölé forrósodik a szerelvény. Ezt használta ki egy rosszindulatú tolvaj Porteleknél.

A közösségi médiában Vivi tette közzé keddi történetét, ami egészen döbbenetes, hogy tényleg nincs alsó határ a bűnözők számára. A hölgy ismertette, hogy kedden a 18:21-kor Szolnokról Hatvanba induló vonattal utaztak. Porteleknél a vonat műszaki hiba (zárlat) miatt megállt, és minden utast leszállítottak, mert bent körülbelül 45 °C volt.

„A hirtelen leszállás miatt szinte mindenki a vonaton hagyta a csomagjait – mi is. Négy táskával utaztunk, és feltűnt, hogy volt egy férfi, aki a vonaton fel-alá járkált, de akkor nem tulajdonítottunk neki jelentőséget. Körülbelül 2 perc múlva vissza is szálltunk a vonatra.

A csomagjainkban volt többek között Xbox, kb. 50 000 Ft értékű parfüm, ruhák és sminkek, ezekhez nem nyúlt senki. Viszont eltűnt:

* egy fekete Vans pénztárca,
* valamint egy fehér, köves irattartó.

Készpénz nem volt bennük, viszont az összes fontos iratunk igen, továbbá egy 20 000 Ft-os ország- és megyebérlet, egy 2.000 Ft-os bérlet, illetve két bankkártya, amelyek közül az egyik már mínuszban volt, a másikat pedig azonnal letiltottuk. Így a tettes sok mindenre nem ment velük, de nekünk óriási kellemetlenséget okozott.

A rendőrségi feljelentést megtettük! Sajnos hiába van kiírva a vonatokon, hogy kamerával megfigyelt terület, ezen a vonaton nem volt működő kamera, így felvételt sem tudtak visszanézni. Ha valaki esetleg megtalálta vagy látta az irattartóinkat, kérjük, jelezze!” – írta bejegyzésében Vivien, aki a neveket is mellékelte, hátha megtalálja valaki az iratokat.

Nevek:
* Vasas Vivien Lia
* Balog Ádám Martin

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek