Súlyos kritikát fogalmazott meg a jelenlegi hatalmi berendezkedéssel szemben az ország egyik leggazdagabb embere, Wáberer György. A korábbi kormánybiztos szerint Magyarország elszalasztotta az elmúlt 16 év történelmi esélyét a Nyugathoz való felzárkózásra, és úgy véli, a valódi árulók nem azok, akik kritizálják a rendszert, hanem azok a vezetők, akik teljesen szembefordultak korábbi elveikkel.
Wáberer György, a Waberer’s International alapítója és korábbi miniszterelnöki megbízott meglepő őszinteséggel beszélt politikai csalódottságáról a csütörtökön adott interjújában a Telexnek. A milliárdos vállalkozó ezt megelőzően egy Facebookos videóben már arról beszélt, szerinte az április 12-i választás tétje az, hogy Magyarországnak el kell döntenie, hogy az európai közösséget választja-e, vagy végleg elköteleződik Oroszország mellett.
A vállalkozót az utóbbi időben több kormányközeli körből is árulónak bélyegezték a véleménye miatt.
Wáberer ezt határozottan visszautasította, és visszavágott, mivel véleménye szerint azok a fideszes politikusok számítanak árulónak, akik 180 fokos fordulatot vettek és eltávolodtak attól a nyugatos iránytól, amellyel eredetileg elindultak. Különösen érthetetlennek tartja a Nyugattól való elfordulást és az oroszokkal kötött, titkosított paktumokat.
A gazdasági szakember lesújtó véleményt formált az ország jelenlegi állapotáról. Szerinte Magyarország egy jottányit sem közeledett Ausztria vagy a nyugati életszínvonal felé az elmúlt másfél évtizedben, annak ellenére, hogy minden erőforrás adott volt. Úgy látja, a hazai piaci verseny megszűnt, az infláció és a korrupció mértéke pedig elfogadhatatlan szintre emelkedett. Kritikával illette a MÁV helyzetét is, megjegyezve, hogy ha a politika nem telepedne rá a cégre, tíz év alatt elérhető lenne az osztrák színvonal.
Az interjú során felmerült az a vád, hogy Wáberer csupán politikai pozíciót keres magának az új szerepvállalásával. Erre úgy reagált, hogy 70 évesen, jelentős vagyonnal a háta mögött nincs szüksége helyezkedésre, motivációja tisztán a közjó és a hátrányos helyzetűek segítése.
Elismerte, hogy bár voltak korábban pozitív tapasztalatai a miniszterelnökkel való közös munka során, a jelenlegi rendszer irányvonalát és a propaganda hatásait már nem tudja összeegyeztetni saját értékrendjével.
A tartalom elkészítését a Local Innovative Media in Europe Network (LIMENet) program támogatta.
Ez a cikk az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült a LIMENet program keretében. A tartalomért kizárólag az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület vállal felelősséget, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió vagy a Local Innovation in Europe Network (LIMENet) álláspontját.
Kép: Telex (pillanatkép)
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
