Véletlen lenne? Amint kijött a friss kutatási eredmény a Tisza 20%-os vezetésével, a Fidesz pánikgombot nyomott

Megosztás

Nem kell nagy ördöngösséget keresnünk a módszerben, ismét a háborús riogatás az eszköz a Karmelitából. Drámai videóban és hangnemben riogat már a Fidesz vezetése és minden politikusa, véletlenül pont aznap, miután kijött a Medián kutatásának friss eredménye a Tisza elsöprő mértékű vezetéséről. Az új fejleményekre többen is rárepültek.

A kormánypárti oldal folyamatos háborús félelemkeltéssel, illetve annak további fokozásával reagált, ami a szakértők számára éppen azt sugallja, valóban nagy bajban lehet a Fidesz a belső méréseik szerint is, a megszokott lejáratások a jelek szerint most hatástalanok. Az ellenzéki oldalon viszont arra figyelmeztetnek többen is, annyira görcsösen kapaszkodik a hatalmához és vagyonához a Fidesz, hogy az elmúlt hetek kommunikációját és folyamatos félelemkeltését látva a legkevésbé sem kizárt egy “ürügy”, egy “hamis zászlós támadás” (ezt többek között Jeszenszky Géza is mondta szerdán).

Fekete-Győr András számára egyértelmű az összefüggés, hogy miért éppen a szerdai napon jöttek elő Orbánék az újabb, eddigi legsúlyosabb háborús félelemkeltéssel. Az ellenzéki politikus bejegyzését változtatás nélkül közöljük.

“Miniszterelnök “úr”, látom, a megsemmisítő Medián-adatok után kitört a pánik a Karmelitában, és gyorsan kinevezték Hann Endrét a “legjobb humoristának”. A világért sem szeretném megzavarni az izzadságszagú poénkodásban, de őszintén kérdezem: miben reménykedik még?

Hogy ha hirtelen összehívja a Védelmi Tanácsot, és egy drámai videóban ukrán fenyegetettséggel meg az energetikai infrastruktúra elleni szabotázsakciókkal kezd el riogatni, akkor ezzel elterelheti a figyelmet a beomló támogatottságukról?

Miniszterelnök “úr”: eszébe ne jusson az utolsó hetekben valami orosz típusú, hamis zászlós műveletbe kezdeni csak azért, hogy elkerülje a bukást!”

“Három forgatókönyvet tudok elképzelni.

Az egyik, hogy Hann Endrét úgy megvették kilóra, hogy eldöntötte: minden szakmai becsületét és emberi tisztességét beáldozva egyetlen nap alatt kicsinálja a sok évtizedes múltra visszatekintő Mediánt. Hiszen ha ez tényleg kamu volna, világos, hogy egy ekkora hazugság után soha az életben nem rendelne tőle többet senki közvélemény-kutatást.

A második, hogy önnek van igaza, valójában önök vezetnek, és a Medián – az a cég, amelyik a 2022-es választások előtt a legközelebb járt a végeredményhez – most valamiért akkorát téved, amekkorát kutatóintézet még soha nem tévedett a magyar történelemben.

A harmadik lehetőség, hogy amit a Medián állít, az a statisztikai hibahatárt leszámítva maga a színtiszta valóság. Ebben az esetben viszont már nem az a kérdés, hogy önök el lesznek-e zavarva áprilisban, hanem az, hogy a 2010-es “fülkeforradalmat” fordítva megismételve, egyenesen kétharmaddal mennek-e a történelem szemétdombjára.

Őszintén kérdezem: ön melyiket tartja a valószínűbbnek? Mert a magyarok elsöprő többsége bizony a harmadikat.

Ha már a “humornál” tartunk: tegnap azzal a képtelen hazugsággal állt elő, hogy a Fidesz 106-ból 65 körzetben vezet. Azt most tegyük is félre egy pillanatra, hogy néhány hónapja ugyanez a szám még 80 volt, tehát valójában még a saját bevallása szerint is jön fel a Tisza a nyakukra. De a hétvégén már egyenesen azt a hazugságot próbálta lenyomni a magyarok torkán, hogy akkora a lelkesedés országszerte önök iránt, hogy kétszer annyi ajánlást gyűjtöttek össze, mint a Tisza Párt.

Miniszterelnök “úr”: azt ugye tudja, hogy nem vagyunk vakok? Látjuk a rendszerváltó erőt az ország minden pontján. A saját szemünkkel láttuk a hétvégén is, hogy milyen elszánt tömegek sorakoztak a Tisza pultjainál, miközben az önökéi előtt szánalmasan csekély volt az érdeklődés.”

“A legtöbben egészen pici korunkban kinőjük azt a vágyvezérelt gondolkodást, miszerint ha elég erősen hiszünk valamiben, az majd biztosan úgy is lesz. Attól még, hogy százmilliárdokból a propagandistái minden nap az arcunkba tolják, hogy önöké a többség, a valóságban ez még nincsen így. Április 12-én pedig pláne nem lesz.

Kedves Honfitársaim!

A számok magukért beszélnek, de eszünkbe ne jusson hátradőlni! Most kell nagyon megnyomni a végét, hogy áprilisban akkorát nyerjünk, hogy az tényleg a Holdról is látszódjon – de a Karmelitából és a Kremlből egészen biztosan!

46 nap” – írta Fekete-Győr András a közösségi médiában.

Mi hogy vélekedünk, melyik oldal vezet és mennyire komoly a Fidesz háborús félelemkeltésének alapja?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek