Kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó nőt vettek őrizetbe a jászberényi rendőrök a DELTA Program keretében végzett akció során. A 32 éves jászapáti lakos állítólag hosszabb ideje kristállyal látta el a környék fogyasztóit.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság információi szerint a gyanúsított huzamosabb ideje folytatott kábítószer-kereskedelmet, főként helyi vásárlói körében. A rendőrség egy összehangolt akcióban lépett fel ellene február 4-én, amikor a jászberényi rendőrök és a Tisza MEKTO bevetési egység közösen csapott le a díler nőre.
A gyanúsított lakásában tartott házkutatás során a nyomozók több bűncselekményre utaló tárgyat foglaltak le. Egyebek mellett mérleget, készpénzt és kábítószergyanús anyagokat találtak az ingatlanban, amelyek alátámasztották a nővel szembeni gyanút.
A rendőrök előállították a jászapáti dílert a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A kihallgatást követően a nyomozó hatóság indítványozta a nő letartóztatását.

A bíróság az indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsított őrizetben tartását.
Forrás és fotó: Police.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
