Mandátumbecslés: ha most lennének a választások, magabiztos Tisza győzelem születne

Megosztás

Karácsony előtt friss mandátumbecslést tett közzé a taktikaszavazás.hu. Ebből kiderül, hogy, abban az esetben, ha most tartanának választásokat, akkor a Tisza Párt magabiztos többséggel alakíthatna kormányt. 

A legújabb mandátumbecslés érdekessége, hogy az elemzés már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben bejelentették újraindulásukat az egyéni választókerületekben.

A becslés szerint a TISZA Párt jelenleg 66, míg a Fidesz 40 egyéni mandátumot szerezne, ami azt jelenti, hogy az aktuális állás alapján a Tisza alakíthatna kormányt. Az oldal hangsúlyozza: a párt jelenleg stabilan vezeti a mezőnyt az egyéni körzetekben.

Összehasonlításként emlékeztetnek arra is, hogy négy évvel ezelőtt, ugyanekkor még a Fidesz állt előnyben: 2021 végén a kormánypártok 106–92 arányban vezettek az ellenzékkel szemben.

taktikaiszavazas.hu ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az újonnan bejelentett jelöltekhez kapcsolódó szavazatarányok egyelőre erősen spekulatívak. Pontosabb képet csak az egyes választókerületekben készülő, célzott mérések adhatnak majd.

Azonban, ha a szakmai becsléseket igaznak fogadjuk el, akkor ez azt jelenti, hogy egy most vasárnapi voksolás esetén a Tisza összesen 110 mandátumot szerezne, ezzel szemben a Fidesz mindössze 82-őt. A portál szerint még a Mi hazánk lépné át a parlamenti küszöböt és 6 mandátumot szereznének. 

A választókerületi becsléseket ide kattintva tekinthetik meg.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek