Tegnap, azaz december 1-jén került sor a Megyei Jogú Városok Szövetsége kibővített Választmányi ülésére, amelyen a magyarországi megyei jogú városokat érintő, a lakosság mindennapjaira közvetlen hatással lévő közszolgáltatási és önkormányzati kérdéseket vitatták meg. Szolnok városát Füle István alpolgármester képviselte.
A szervezet aktívan részt vesz a jogszabály-előkészítési folyamatokban, ahol állásfoglalásaival és szakmai véleményeivel hozzájárul a jogszabályok alakításához. Ennek érdekében folyamatos munkakapcsolatot tart fenn a kormányzati szervekkel és a szakminisztériumokkal.
A Szita Károly kaposvári polgármester által vezetett szövetség ezúttal a városi közösségi közlekedés helyzetét és fejlesztési kilátásait vizsgálta meg. Kiemelt figyelmet kapott az egészségügy területén a háziorvosi és fogorvosi alapellátás biztosításának nehézségei, valamint az orvosi ügyeleti rendszer működtetésének gyakorlati tapasztalatai. Tárgyalták továbbá a közétkeztetés és a szociális intézményrendszer fenntartható üzemeltetésének kihívásait.
A résztvevők közösen értékelték az önkormányzatokat érintő jogszabályi környezet változásait, kitérve azokra a mindennapi gyakorlati nehézségekre, amelyek a szolgáltatások hatékony biztosítása során felmerülnek.
A kibővített választmányi ülésen megerősítették azt az álláspontot, miszerint a megyei jogú városok, függetlenül a helyi politikai hovatartozástól, közös célként kezelik a minőségi közszolgáltatások biztosítását és az önkormányzati érdekek összehangolt képviseletét.
Kép: Szolnokért Frakció Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
