Október 1-jétől Glodics Ádám rendőr őrnagy vette át hivatalosan is a Jászberényi Rendőrkapitányság vezetését – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitány, dr. Rádi Norbert dandártábornok a nyilvánosságot.
Glodics Ádám 2011-ben kezdte hivatásos pályafutását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nagykátai kapitányságán, Tápiószelén, ahol járőrként dolgozott. Néhány hónappal később a Jászberényi Rendőrkapitánysághoz került, ahol kezdetben járőri, majd körzeti megbízotti feladatokat látott el.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elvégzése után, 2020-ban már vizsgálótisztként és alosztályvezetőként szolgált a Jászapáti Rendőrőrsön, majd novembertől annak vezetője lett.
2024 tavaszán a Jászberényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályát irányította, októbertől pedig megbízott kapitányságvezetőként tevékenykedett. Mostani kinevezése hivatalossá teszi azt a feladatot, amelyet egy éve már ellát a Jászberényi Rendőrkapitányság élén.
A megyei rendőrfőkapitány 2025. október 1-jén ünnepélyes állománygyűlésen adta át a kinevezésről szóló parancsot a rendőrkapitány részére.
Kép: Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!