Györfi szerint ha csak az állítások töredéke igaz, akkor is válságban van a gyermekvédelem

Megosztás

Nagyon felkavarták a helyi közéletet azok a hírek, amelyek szerint súlyos visszaélések történhettek a szolnoki gyermekotthonban. Az intézményről több jelzés és videófelvétel is napvilágra került, ezek többségében gyerekek bántalmazásáról, kikötözéséről és alkoholproblémákkal küzdő nevelőkről szólnak. Györfi Mihály, Szolnok polgármestere a Klubrádió Esti gyors című műsorában számolt be tapasztalatairól.

Elmondása szerint hétfőn nem engedték be az otthonba, csak másnap tudott rövid időre betekinteni, amikor az intézmény egyik vezetőhelyettese fogadta. Úgy véli, kizárásának oka az lehetett, hogy épp akkor tartózkodott bent Fülöp Attila államtitkár. Györfi szerint, ha az államtitkár bölcsebben dönt, akár közösen is felmérhették volna a helyzetet.

A polgármester hangsúlyozta, hogy az őt ért tiltás inkább azt erősítette meg benne, hogy komoly problémák lehetnek a gyermekvédelemben. Különösen aggasztónak tartja, hogy az intézményben nincsen ápoló, miközben a gyermekfelügyelők gyógyszereket adnak be a gyerekeknek, ami jogilag és szakmailag is kockázatos.

Hanganyag | Klubrádió

No Description

Bár az ott dolgozók a vádak „99 százalékát” cáfolták, Györfi szerint ha csak egyetlen eset igaznak bizonyul, az is súlyos következményekkel járhat.

Éppen ezért teljes körű, akár öt évre visszanyúló vizsgálatot sürget.

Szabó Csaba, az otthon egykori gyermekfelügyelőjének információi által írt cikkünk felkavaró részletességgel számolt be a történtekről.

„A gyerekek szóltak a kolléganőmnek, hogy mit tapasztaltak. Addigra már többen, négyen, öten észrevettük, hogy italozik a férfi kolléga. Az évek alatt azt tapasztaltam, hogy akármit próbáltunk jelezni a vezetőségnek, mindenütt falakba ütköztünk, sőt, minket fenyegettek meg” – fogalmazott, hozzátéve, hogy egy női kollégájának az egészsége is ráment amiatt, hogy a jelzéseket nem fogadták megfelelően és egy teljesen tehetetlen helyzetben hagyták őket. Történt mindez annak ellenére, hogy törvényben rögzített bejelentési kötelezettségük van, ha bántalmazást, elhanyagolást, veszélyeztetést vagy bármilyen problémás esetet tapasztalnak.

„Hiába jeleztünk, mindig falakba ütköztünk” – egykori dolgozó vallomása a szolnoki gyermekotthonról

Kép: Vajó Levente

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek