Szolnok megyei jelöltjeit is bemutatta a Mi Hazánk

Megosztás

A Mi Hazánk Mozgalom tegnap, azaz augusztus 20-án jelentette be, hogy mind a 106 egyéni választókerületben saját jelöltet indít a 2026-os országgyűlési választáson. A párt közölte továbbá, hogy nem fognak visszalépni egyik rivális politikai erő javára sem.

„Az ország minden pontján lesz választási lehetősége azoknak, akik sem a korrupcióban és politikai mocskolódásban dagonyázó Fideszt, sem a globalista, idegen érdekeket szolgáló Tiszát nem kívánják támogatni” – fogalmazott közleményében a párt.

A Mi Hazánk hangsúlyozza: egyedüli politikai erőként vállalja a mentelmi jog teljes eltörlését, mivel szerintük az intézmény mára a „politikus bűnözés melegágya” lett. A párt álláspontja szerint valódi elszámoltatás addig nem képzelhető el, amíg ez a kiváltság fennáll. Jelöltjeik továbbá nyilatkozatban rögzítették, hogy nem élnek majd a mentelmi jog adta lehetőséggel, és semmilyen körülmények között nem lépnek vissza más pártok javára.

A jelöltek között szerepel a pártelnök Toroczkai László (Csongrád-Csanád megye 2. vk., Szeged), Dúró Dóra (Tolna megye 2. vk., Dombóvár és környéke), valamint Novák Előd (Budapest 10. vk., XI–XXII. kerület). Szintén indul Borvendég Zsuzsanna, a párt európai parlamenti képviselője Pest megye 3. választókerületében (Pilisvörösvár és környéke).

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei jelöltek:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 1. választókerület (Szolnok és környéke): Kapás Roland

Kapás Roland 30 éves, születése óta Szolnokon él. Informatikus végzettséggel rendelkezik, jelenleg vegyipari területi képviselőként dolgozik, amit immár közel nyolc éve folytat sikeresen. Három éve a Mi Hazánk Mozgalom tagja, politikai érdeklődése azonban már 2010 óta jelen van. Közéleti tevékenységet 2022 óta végez.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 2. választókerület (Jászberény és a Jászság): Kassab Adonis

Kassab Adonis 1983-ban született Budapesten, konzervatív keresztény családban, magyar-szír szülők első gyerekeként. Gyerekkorában kétlaki életet élt a Közel-Kelet és Magyarország között. Tanulmányait nemzetközi kapcsolatok szakon kezdte, majd elvégezte a fényképész és újságíró szakokat. Tolmács, szakfordító, újságíró és Közel-Kelet szakértőként dolgozik. 2017-ben nősült, ezután költözött Jászberénybe. Felesége kétdiplomás mérnök, három gyermekük van.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 3. választókerület (Karcag és környéke): Somlay Róbert

Somlay Róbert 1966-ban született Budapesten. Az általános iskola elvégzése után közgazdasági érettségi bizonyítványt szerzett 1984-ben, majd a kereskedelemben helyezkedett el, és felsőfokú végzettséget szerzett. A kereskedelmi szakma minden lépcsőfokát bejárta, ezáltal a párt szerint a legtöbb társadalmi réteg problémáját megismerte. Komolyabban 15 éve kezdett politikával foglalkozni. A Mi Hazánk Mozgalom megalakulásakor, 2018-ban lépett be a helyi szervezetbe. Jelenleg a mozgalom tiszafüredi szervezetének az elnöke.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 4. választókerület (Törökszentmiklós és környéke): Szabó Bettina

Szabó Bettina Tiszaföldváron született, itt nőtt fel, itt alapított családot – és itt neveli kisfiát. Önkormányzati képviselőként Tiszaföldváron, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés tagjaként és a Mi Hazánk Mozgalom vármegyei elnökeként dolgozik. A párt honlapján úgy írnak róla, nap mint nap tapasztalja, hogy a térséget sújtja a romló közbiztonság és a bűnözés terjedése, az elvándorlás és az alacsony bérek, valamint a leromlott utak és a hiányzó kerékpárutak, amelyek ellehetetlenítik a biztonságos közlekedést és a fejlődést.

Kép: Bódi Mátyás

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek