A sátoraljaújhelyi babák csak hétköznap szülessenek, újabb akkugyár elleni fellépés – a független vidéki sajtó heti lapszemléje

Megosztás

Egerben dübörög a turizmus, csak a helyiek nem veszik észre. A sátoraljaújhelyi anyák jobban teszik, ha hétköznap szülnek, Hajdúböszörményben nem lesz akkumulátorgyártás, Szegeden pedig nyeli a pénzt az alpolgármester autója. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független vidéki sajtó heti lapszemléje.

Debreciner: Kitiltotta az akkumulátoripari beruházásokat Hajdúböszörmény önkormányzata a város teljes területéről

Amíg Debrecenben a lakossági tiltakozások ellenére keresztülverték az akkugyárak építését, addig a hajdúböszörményi testület egyhangúlag lépett fel ezekkel szemben. Július 31-én délután rendkívüli testületi ülésen fogadta el Hajdúböszörmény önkormányzata a helyi építési szabályzat módosítását, amellyel a város teljes közigazgatási területén megtiltották az akkumulátorokkal kapcsolatos tevékenységek végzését. Mostantól kezdve főtevékenységként nem végezhető Hajdúböszörményben akkumulátorok előállítása, gyártása, tárolása és az azokból képződő hulladék feldolgozása –  tudósított a Debreciner.

Borsod24: Megkérjük a sátoraljaújhelyi kismamákat, hogy hétfő reggel és péntek délután között legyenek kedvesek szülni

A térség kormánypárti politikusai nagyon büszkék a világrekorder híd városára, a lakók pedig “csak” a gyermeksebészetet és a folyamatos szülészeti ellátást hiányolják. Sátoraljaújhelyen július elsejétől szünetelt a szülészeti osztály működése, de ahogy azt az illetékes igazgató és két fideszes politikus megígérte, augusztus első napjával újraindították. Már csak arra kell megkérni a kisbabákat, hogy ne hétvégére időzítsenek, ha nem a mentőben akarnak világra jönni a 80 kilométeres út közben. A részletekről a Borsod24 számolt be.

Egri Szín: A kormány szerint dübörög a turizmus, a valóság azonban mást mutat

Iparági becslések szerint az egriek cca. 40 százaléka érdekelt valamilyen formában a turizmusban. A közigazgatás, oktatás és egészségügy mellett ez a legnagyobb foglalkoztatással bíró szektor a városban. Indirekt hatásai (boltok, háttér szolgáltatások stb.) pedig messze túlmutatnak a látható és elsődlegesen mérhető indikátorokon, mint például a vendégéjszakák. Márpedig mára minden sikerjelentés ellenére a valóság az, hogy Egerben minden lényeges turisztikai mutató csökken. Kevesebb vendég, kevesebb éjszaka, kevesebb költés, kevesebb külföldi. A propaganda-statisztika persze dübörgésről beszél, nagyvonalúan a „leglátogatottabb vidéki városnak” nevezi Egert és elegánsan elhagyja az első kilenc várost, mondván azok „fürdőhelyek”. Mondjuk Eger is az. Az is, egy lerobbant fürdővel. Közben pedig vegetálnak a szállások és éttermek – írja az Egri Szín.

KecsUP Hírek – „Mindössze 200 beteget érint”: a kecskeméti kórház szerint az MR-készülék meghibásodása

Új MR-készülék érkezik majd a kecskeméti kórházba, CT pedig a kalocsaiba – erről számolt be a KecsUP Hírek a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház posztja nyomán hétfőn, július 28-án. Pontos dátumot az új kecskeméti MR üzembe állításáról nem hoztak nyilvánosságra, azonban másnap, kedden kiderült: már július 27-én, vasárnap este leállt a kecskeméti kórházban lévő régi MR-berendezés. A KecsUP Hírek utána járt, hogy a készülék leállása hány beteget érint, hány előjegyzett vizsgálatot kell átütemezni és mekkora csúszást okoz a vizsgálatokban a leállás?

Szabolcs24: Megújult múzeum és kulturális negyed helyett mély hallgatás jut a szabolcsiaknak

A nyíregyházi Jósa András Múzeum több mint három éve zárte be kapuit, de csak azért, hogy egy nagy felújítást követően, 2024-ben új pompában várhassa vendégeit. A 2,8 milliárdos beruházásból eddig semmi sem látszik, az intézmény honlapja sem működik, az épületet omladozó falai miatt pedig szalaggal kerítették el. A beharangozott kulturális negyed terveiből nem lett semmi, a város és a kormány pedig mélyen hallgat, hiszen csak a sikerekről szabad beszélni a NER tizenötödik évében – írja a Szabolcs24.

Szegeder: Fél év alatt 1,2 milliót kocsikázott el az alpolgármester

Nagy port kavart júniusban a javaslat, hogy befagyasztanák a szegedi önkormányzati képviselők és bizottsági tagok fizetését, miközben a polgármester és az alpolgármesterek fizetése tovább emelkedne. Ezt végül nem fogadták el, néhány kivétellel saját képviselői is Botka ellen szavaztak. A kutyapártos Tóth-Benedek Csanád ki is kért pár adatot az önkormányzattól azért, hogy megnézze, ez mekkora terhet jelent a városnak. Az adatokból annyi kiderült, hogy Binszki József, Szeged DK-s várospolitikai alpolgármestere szolgálati autójával tavaly január eleje és június vége között több mint 1,2 millió forintnyi üzemanyagot égetett el.

Szol24: A szárazság ellenére Szolnok városa fuldokolni látszik

A szolnoki aPont civil sétát szervezett július 28-án, hogy a helyiekkel közösen gondolkodjanak a város problémáiról és lehetőségeiről. A Szőlőszem Közösségi Tér bemutatása után szó esett a fiatalok helyzetéről, a közbiztonságról és a szórakozóhelyi verekedésről is. Többen úgy látják: Szolnok szellemvárossá vált, nincs diákélet, a közösségek széthullóban vannak – olvasható a Szol24-en.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek