Segítség, tanácsadás és közösségépítés civileknek a Baross úton

Megosztás

Májustól ismét lehetősége nyílik a civil szervezeteknek Szolnokon, hogy szakértői segítséget kapjanak működésükhöz – erről számolt be a Civil Közösségi Szolgáltató Központ július 10-én tartott sajtótájékoztatóján.

Az elkövetkező időszakban a Vasutasok Otthona Szolnoki Egyesület látja el a Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő mintegy 1734 civil szervezet érdekképviseletét. Az egyesület hétfőtől péntekig várja a hozzá fordulókat a Baross út 56. szám alatti irodában, ahol nemcsak tanácsadásra van lehetőség, hanem kapcsolatépítésre is.

A központ vezetősége hangsúlyozta: a civil szervezeteknek sokszor komoly kihívást jelent eligazodni a rájuk vonatkozó jogi és pénzügyi szabályozások között, ezért szakmai támogatással, képzésekkel, tanácsadással kívánják segíteni működésüket.

Balázsiné Gődér Ágnes, az egyesület elnöke kiemelte: „A jövőben különféle programokat, rendezvényeket is szervezünk majd, amellyel közelebb tudjuk hozni az egyes szervezeteket, így a jövőben gyümölcsöző kapcsolatok is kialakulhatnak.”

Kép: bpxv.hu

Forrás: Szolnoki Napló

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek