Szabó Bálint Szolnokon trombitált börtönbe vonulása előtt

Megosztás

Dr. Szabó Bálint jogász, egykori szegedi önkormányzati képviselő május 24-én Szolnokon tartott utcai performanszot, mielőtt május 26-án megkezdi 23 napos elzárását a szombathelyi börtönben. Saját közösségi oldalán egy videós bejegyzésben külön köszönetet mondott azoknak a Szolnok megyei lakosoknak, akik szíves fogadtatásban részesítették.

A rendszer iránt kritikus férfi trombitás akcióinak célja a politikai változás előmozdítása és a társadalmi igazságosság kérdéseinek hangsúlyozása. Börtönbe vonulásának oka egy 2024 májusában történt incidens, melynek során Hszi Csin-Ping kínai elnök budapesti látogatását akarta emlékezetessé tenni zenéjével. A rendőrség által előírt 150 ezer forintos pénzbírságot Szabó nem fizetett be, így a bíróság elzárásra módosította a büntetést.

Szabó Bálint a szolnoki vasútállomáson trombitál

Az egykori politikus több lapnak is azt nyilatkozta, hogy “önként és trombitaszóra” fog bevonulni a büntetés-végrehajtó intézetbe. Elmondása szerint a rá váró 23 napos elzárás biztosan nem lesz majd rosszabb, mint a legutóbbi alkalom, amikor 225 napot kellett rácsok mögött töltenie. Erről az időszakról egy könyvet is írt, melynek szerkesztése már zajlik.

Szabó Bálint a Türk Tanács budapesti csúcstalálkozóján is látogatást tett. A HVG információi szerint május 20-án dél körül a budapesti Four Seasons Hotel közelében, az MTA parkolójánál jelent meg. A rendőrök felszólították a távozásra, majd kikísérték a helyszínről. Két órával később ismét visszatért, ezúttal taxival, közvetlenül a Gresham-palota főbejáratához. A készenléti rendőrség tagjai itt újra feltartóztatták és előállították. Később azt nyilatkozta, hogy nem akart sem zenélni, sem élő közvetítést indítani, csupán Recep Tayyip Erdogan török elnök munkatársaival kívánt beszélni. Ez az akció újfent egy 150 ezer forintos bírságot von maga után, amit elmondása szerint Szabó Bálint ugyancsak nem szándékozik kifizetni, így valószínű, hogy nem utoljára vonul börtönbe május 26-án.

⏰ITT AZ IDŐ: MÁR CSAK 40 ÓRA!👮🏻‍♀️🎺👮‍♂️ “Akkor is játssz még Ha senki nem felel, játssz még Ha senki se kéri, játssz még Ha senki sem érti, játssz még… | By ITT AZ IDŐ | Facebook

⏰ITT AZ IDŐ: MÁR CSAK 40 ÓRA!👮🏻‍♀️🎺👮‍♂️ “Akkor is játssz még Ha senki nem felel, játssz még Ha senki se kéri, játssz még Ha senki sem érti, játssz még…

A trombitás tiltakozó Facebookon közzétett videója

A volt szegedi képviselő a közösségi oldalán megosztott videójában hűségről, bajtársiasságról és az emberek jóságába vetett hitéről beszélt. Szót ejtett a börtönbe vonulásának körülményeiről is, valamint felhívta követői figyelmét a mielőbbi rendszerváltás fontosságára és arra biztatott mindenkit, hogy járjanak tüntetésekre.

Fotó: ITT AZ IDŐ, Facebook (illusztráció)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek