A megyeszékhely egyik peremkerületében, a Sashalmi út–Törteli út–Motor út háromszögében súlyossá vált a közbiztonság helyzete. A környéket a helyiek „no-go zónának” nevezik. A Blikk oknyomozó stábja május végén drogriport forgatására érkezett a területre, azonban a nem várt fogadtatás miatt dolgavégezetlenül kellett távoznia.
A forgatás perceken belül félbeszakadt. A stábot kiabálással, köpködéssel, dobálással és nyílt fenyegetéssel fogadták. A csapat kénytelen volt elhagyni a helyszínt.
A lakók szerint a rendőrség csak ritkán jelenik meg a környéken. A vasútállomás környezete – különösen sötétedés után – a drogfogyasztók és -terjesztők gyakori találkozóhelye.
Győrfi Mihály polgármester a helyzettel kapcsolatban közölte a Blikk stábjával: a drog az utcákról már az iskolákba és az otthonokba is eljutott. Szerinte a hatóságoknak határozottabb intézkedésekre van szükségük. Egy korábbi drogügy kapcsán a polgármester utalt arra is, hogy a gyanúsított elmondása szerint egy kormánypárti kisebbségi önkormányzati képviselő is érintett lehetett.
A lakók rendszeres betörésekről, éhezésről és zavart viselkedésű fiatalokról számoltak be. A rendőrség több esetben intézkedett már a környéken, de a drogkereskedelem újratermeli önmagát.
Fotó: szoljon.hu (illusztráció)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!