Teljesen megtelt a stadion a sztárok és a gyerekek közötti megszervezett futballmérkőzésre. A Három Kívánság című, akkoriban nagy sikerű műsor felvételén láthatjuk, ahogy az Edda két tagja is részt vesz a közös zenélésben és futballozásban. Ritka és kevéssé ismert képsorok.
Az egész esemény apropója Albert Flórián születésnapja volt, ezt kötötték egybe egy igazi sztárparádéval. Pataky Attila még hajjal érkezik a színpadra, az Edda két zenészén kívül pedig még láthatjuk szerepelni például az Első Emelet, a Dolly Roll tagjait, Bodnár Attilát, Szikora Robit és Komár Lászlót.
Igazi nagy sztárokból tehát egyáltalán nem volt hiány. A focimeccs előtt még közösen elő is adtak egy külön erre az alkalomra készült szerzeményt, az éneklésből pedig többen is kiveszik a részüket. Az akkoriban rendkívül népszerű tévéműsorról azóta számtalan olyan hír kering, hogy egyáltalán nem olyan volt a valóságban, mint aminek beállították, előre leszervezett találkozásokat láthattunk és ezt nem a gyermekek döntötték el.
Pontos információ nincs a műsor felvételnének idejéről, de a legvalószínűbb, hogy 1986 és 1990 közötti. Kifejezetten ritkaságnak számítanak ezek a képsorok, akár tetszik az előadás, akár borzalmasnak tartjuk.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!