Nagy a hallgatás: negyedmilliárdos Ferrari volánja mögött fotózták Orbán Viktor vejét – állítólag csak bérelte

Megosztás

Amikor azonban az egyik nem kormánypárti érzelmű lap elkezdte kapargatni az ügyet, hogy pontosan hogyan, mikor, mennyi időre bérelte és most van-e Tiborcz István tulajdonában bármilyen 50 milliósnál drágább luxusautó, hirtelen beakadt a lemez és inkább nem válaszoltak a kérdésekre. Ez vajon fideszes luxizásnak számít?

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hétfőn osztotta meg azokat a Marbellán készült fotókat, amelyeken egy durván negyedmilliárd forintba kerülő, olajzöld Ferrari SF Spider mellett látható Tiborcz István, a kormányfő veje. Az itthon most nyilvánosságra került fotók 2023 decemberében kerültek fel az Autogespot nevű szpotterszájtra.

Tiborcz a Telex kérdésére azt írta: „A képen látható Ferrari SF Spider gépjármű nincsen, és nem is volt soha Tiborcz István tulajdonában, azt bérelte.”

A képeken látható, Spanyolországban lefotózott Ferrari német rendszámú, ráadásul rendkívül ritka és drága, ezzel együtt Nyugat-Európában akadnak autókölcsönzők, ahol bérbe adnak ilyen kocsit. Igaz, a bérleti díj nem kevés: naponta 1795 és 2900 euró közötti összegért kínálnak ilyen autót, azaz durván 0,7-1,1 millió forintot kell fizetni.

Meglehet persze, hogy Tiborcz vagy egy cége tartós bérleti konstrukcióban használta a sportautót. Mindezek miatt a Hvg.hu megkereste a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Groupot az alábbi kérdésekkel:

  • Jelenleg is bérlője Tiborcz István az említett Ferrari SF 90-esnek?
  • Tiborcz István tartós bérletben használta a Ferrarit?
  • Nyílt- vagy zártvégű lízing keretén belül használta, használja Tiborcz István az említett autót?
  • Mennyi időn keresztül használta Tiborcz a képeken látható SF 90-es autót?
  • Az autó rendszáma német – Németországban bérelte ki azt Tiborcz István?
  • Bérlője-e Tiborcz István bármilyen, ötvenmillió forintnál drágább gépjárműnek?

A BDPST Group kérdéseiket figyelmen kívül hagyva csak újra megismételte: „A képen látható Ferrari SF Spider gépjármű nincsen, és nem is volt soha Tiborcz István tulajdonában, azt bérelte.”

A milliárdostól mindenesetre nem lenne idegen egy német rendszámú bérautó használata. 2019-ben a 444 fotózta le őt egy közel százmilliós Mercedes-AMG G63-as terepjáróval. Akkor a Népszava írt arról bővebben, hogy a német rendszámmal milliókat lehet spórolni. A lap akkor megjegyezte, hogy ehhez „csupán” egy német lakcím vagy egy ott bejegyzett cég szükséges, annak terhére lehet lízingelni a járgányt. Németországban egyszerűen kisebbek a luxusautózás költségei: csak 19 százalékos az áfa, nem 27, ezt pedig abban az országban kell megfizetni, ahol az adott kocsit forgalomba helyezték.

Vajon Lázár János számára ez már elfogadhatatlan luxizásnak számít, vagy itt sincs semmi látnivaló, kinek ne telne egy negyedmilliárdos luxus-Ferrarit megvásárolni, illetve egymilliós napidíjért bérelgetni?

Lehet, hogy olyan lesz, mint a fideszes pedofil kegyelmi-botrány, a legfőbb gond az volt vele a kormányzati oldalon, hogy kiderült, különben semmi sem történt volna.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek