Nagy szavak, új időszámítás: így indult a szolnoki közgyűlés

Megosztás

A helyiekkel szeretne szövetségre lépni Szolnok nemrégiben megválasztott és hivatalba lépett polgármestere, Györfi Mihály, aki az emberközpontú, közvetlen önkormányzatiságban hisz, Szolnokot pedig az észak-alföldi és a közép-magyarországi régió meghatározó kulturális központjává tenné. Az új ciklus első közgyűlésén jártunk.

Elsőként Mosonyi Csaba, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a választással kapcsolatos főbb információkat, eredményeket, valamint átadta a listán bejutott Mohi Márk megbízólevelét, aki a távozó Szalay Ferenc mandátumát örökölte meg.

„Engedjék meg, hogy elsőként én gratuláljak Polgármester úrnak és a testületnek és kívánjam azt, hogy hasonlóképpen, mint az elmúlt sok-sok évben, évtizedben, ennek a városnak a javára gyakorolja mindenki a feladatát. Nagyon komoly felelősség ez” – hangzott el az eskütételek után a távozó Szalay búcsúbeszéde.

Ezt követte Györfi felszólalása, aki arról beszélt, számára a szolnoki emberek a legfontosabbak. Olyan várost szeretne, ahol odafigyelnek egymásra, van nyitottság, egyenlők az esélyek: elmondása szerint szívvel szeretne vezetni, hogy újra éljenek az utcák, terek, uták, óvodák, iskolák, lakóházak, parkok, sportpályák…

„Tegyük együtt Szolnokot az észak-alföldi és a közép-magyarországi régió meghatározó kulturális központjává, töltsük meg élettel, interaktivitással, rendezvényekkel” – hangzott el a nagyívű célkitűzés.

Első közgyűlési beszédében a választási programra is kitért: a tanévkezdés, a gyermekétkeztetés és a nyugdíjasok támogatását szeretné szem előtt tartani, fejleszteni a tömegközlekedést, utakat és járdákat felújítani, valamint rendbe tenni a bérlakásokat.

Ennek az új időszámításnak az első hónapjait a lakossággal való találkozásra szeretné összpontosítani.

Arra biztatta a helyieket, hogy osszák meg vele észrevételeiket, tanácsaikat és javaslataikat, hogy közösen előmozdíthassák a város fejlődését. A közgyűlést arra kérte, hogy ne pártérdekek irányítsák döntéseiket, hanem a Szolnok iránti elkötelezettség.

Ezt követően egyhangú szavazással döntöttek Szalay Ferenc és a korábbi alpolgármester, Fejér Andor végkielégítéséről, valamint a közbeszerzési eljárás módosítáról, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat idei fordulójához való csatlakozásról, valamint a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulásánák és a Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Társulásának a Társulási Tanácsba történő delegálásáról.

A közvetítést ide kattintva tudják visszanézni.

További képgalériánk:

Képek: Vajó Levente

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek