Pusztító tűz tett lakhatatlanná egy fegyverneki házat, Tiszajenő mellett pedig egy csarnok lángolt

Megosztás

Sok dolga akadt megyénk tűzoltóinak az elmúlt napokban. Fegyverneken egy ház vált lakhatatlanná a lángok miatt, Tiszajenő mellett pedig egy ezer négyzetméteres csarnok és a benne található bálák égtek.

Kigyulladt egy ezer négyzetméteres csarnoképület szerda délután Tiszajenő külterületén, a Külsőjenő utcában. Az épületben gépek, kétszáz darab szénabála, húsz darab herebála és tizennyolc hordó búzát tároltak, ezeket a tűz érintette. A lángok átterjedtek az épület körüli aljnövényzetre is kétezer négyzetméteren, és egy másik épületet veszélyeztettek.

A szolnoki, ceglédi, kecskeméti és kiskunfélegyházi hivatásos, illetve a tiszakécskei önkéntes tűzoltók áramtalanították az épületet, majd öt vízsugárral megfékezték a tüzet. Az oltóvíz utánpótlását négy vízszállító jármű biztosította. A munkálatokat a tulajdonos egy erőgéppel segítette, mellyel kihordta a bálák maradványait a csarnokból. A tűz okának kiderítésére a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indított.

Ezt követően nem sokat kellett várnia a tűzoltóknak az újabb riasztásra. Ezúttal egy lakóépületben keletkezett tűz. A katasztrófavédelem beszámolója szerint:

A lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. A szolnoki és a mezőtúri hivatásos, valamint a törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók három vízsugárral avatkoztak be. Az ingatlanban élő két ember otthona lakhatatlanná vált, ezért ők rokonokhoz költöztek.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek