A magyar költészet napja 1964 óta József Attila születésnapja. A tragikus sorsú költő 1905. április 11-én látta meg a napvilágot öt és fél kilós csecsemőként. Miután József Áron már két éve magára hagyta feleségét három gyermekével, a két kisebb 1910-ben Öcsödre kerül nevelőszülőkhöz. Miközben a mama és József Jolán a nyomorral és a betegséggel viaskodik a Ferencvárosban, addig a kicsik a lelencek idegenségélményét tapasztalják meg. Gombaiék a szúrós szemű kisfiút Pistának nevezik már a megérkezése napján.
A Körös melletti táj kellemes érzéseket is kelthetne József Attilában és Etelkában, akik a mama szülőhelyén, Szabadszálláson látnak még nyaranta efféle tájat. Ám távol a mamától minden ijesztő: a nagy udvar, a szántó, a hosszú út, a csípős csőrű gúnárok, a hatalmas disznó, az istálló és a ló – ezekkel lesz dolga az ötéves Attilának és az 1903-ban született Etelkának.
Az Országos Gyermekvédő Liga kb. 70 állami gondozott gyermeket helyezett el Öcsödön 1910-ben. Budapestről vasúttal utaztatták Gyulára a lelenceket, itt folyt az állami gondozottak elosztása. Etus nem engedte el Attila kezét, akire nemigen tartottak volna számot, hiszen kicsi volt a falusi munkához, a pásztorkodáshoz, végül Gombainé (Lidi néni) 1910 márciusában magával vitte mindkettőjüket.
Szarvasig vasúton utaztak, majd szekéren értek ki a falu szélére. A szántóföldek, árokpartok, legelők később gyakran látták a libákat terelő Etust és a kiskondást. A félelmetes állatok rémülettel töltötték el őket, főként a disznó, amelyikre Attila egyedül felügyelt, ha Etus iskolába ment; mert néha el kellett küldeni az elemibe, már csak az állami felügyelő miatt is.
A lelencek ritkán jártak iskolába, ugyanis az ő feladatuk a munka volt. Ahogyan azt Móricz Zsigmond is bemutatja Árvácska című regényében: pénzért tartották őket, ingyencselédnek.
József Jolán visszaemlékezésében bukkan fel a mama panasz, hogy „az állam miért nem az édesszülőkön segíti, így könnyítve sorsukon”, hogy maguknál tarthassák gyermekeiket.
Kora hajnalban keltek, vizet hordtak a kútról, fát vágtak, az állatokat etették, jószágokra vigyáztak a mezőn, kerti munkát végeztek. Ha az állat a vetésbe tévedt, és kárt tett benne, akkor a kis pásztor vagy kondás komoly verést kapott. Öcsödi éveiből Attilát három ízben verték el komolyabban, ami abban az időben ritkának számított; bár ezen a téren eltérnek egymástól a visszaemlékezések.
József Attila emlékezetébe traumatikus időszakként vésődtek be az öcsödi évek. Levegőt! című versében így fogalmaz: „Pedig engemet / sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek / mint apró gyermeket, / ki ugrott volna egy jó szóra nyomban, / Én tudtam, – messze anyám, rokonom van, / ezek idegenek.”
Attila később az egyre idegesebb, betegebb mamától is kapott veréseket, de idegenben jobban fájt az ütleg, a falusi gyerekek gúnyolása, a lelenceket megkülönböztető ing, cipő, kalap, amit az állam utalt ki. Olyan volt ez, mint az árvaság bélyege. József Attila lelenckalapját kicsipkézte, de az árvaság bélyegét a pszichoanalízisben sem tudta leszakítani.
A vidám fiú Öcsödön változott meg. Nem Gombaiék hatására, hanem a sors kegyetlensége miatt. Mindent elárul kétségbeesésének mértékéről az, ahogyan 1911-ben édesanyja látogatását fogadta. A „szép mamát” Etus látta meg elsőként, talán fel sem ismerte. Attila pedig két napig sírt egyfolytában és vigasztalhatatlanul a látogatás idején. A mama egy éjszakát maradt. Gombaiék vendégül látták, de idegei nehezen viselték a zokogó gyermek látványát, s a rájuk váró újabb elválás fájdalmát. Legközelebb 1912-ben tért vissza értük; nem volt ugyan számottevően jobb helyzetben, de magával vitte őket.
Etus öcsödi nevelőszüleikre így emlékezett: „Gombaiék rendes emberek voltak”; volt szántójuk, konyhakertjük, disznójuk és lovuk. „Sokkal jobban kosztoltunk”, Lidi néni főzni is tanítgatta. Kigömbölyödtek az éhezéshez, az albérletből albérletbe költözéshez szokott ferencvárosi gyerekek.
Etus és egy szomszéd szerint szerették őket, sőt József Attila Gombai Ferencnének (is) ígért egy zsák aranyat. Attila mesélőkedve színt hozott a szótlansághoz szokott, 10-12 holdas bérelt földön gazdálkodó parasztok életébe. Attila életét pedig egy ragaszkodó kiskutya derítette fel.
A mamát közben sok minden akadályozta. Éjjel-nappal dolgozott, mégis a nyomorral, a betegséggel és gyermekei hiányával viaskodott.
Nem jöhetett két évnél előbb. Hét év múlva pedig végleg kilépett az életükből. Pőcze Borbála 1919-ben méhnyakrákban halt meg. József Attila 1937. december 3-án a mama névnapja előtti estén vetett véget életének.
Bár sokan sokfélét beszélnek, aki elolvassa a XX. század legnagyobb hatású magyar költőjének utolsó létösszegző verseit (Karóval jöttél…, Talán eltűnök hirtelen…, Íme, hát megleltem hazámat…) és búcsúleveleit, illetve ismeri tragikus életrajzát, melynek Öcsöd is egy meghatározó állomása volt, annak nem lehet kétsége afelől, hogy Balatonszárszón öngyilkosság történt.
Volt néhány szemtanú, köztük gyerekek is, akik látták, amikor József Attila átbújt a sorompórúd alatt, és a meginduló tehervonat kereke elé feküdt. Az óriás csecsemő alig közepes termetű férfivé érett, de nem is ez a fontos, hanem a hihetetlen életműve.
Forrás: Szabolcsi Miklós – József Attila élete és pályája monográfia; Asperján György: Fogadj szívedbe – József Attila életregénye
Képek: Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára/www.petofiturakor.hu
Szerző: Artzt Tímea
