Őrizetbe vették a férfit, aki miatt hatalmas pánik alakult ki Szolnokon

Őrizetbe vettek egy 36 éves szolnoki férfit, aki a gyanú szerint telefonon azt állította, hogy bomba van a város több pontján – közölte a rendőrség.

Ahogy arról a Szol24-en már olvashattak, jelentős rendőri készültség mellett ürítették ki és zárták le a város egyes részeit július 17-én, péntek este. A férfi, mint az később kiderült, felhívta a megyei rendőr-főkapitányság hírközpontját, és közölte, hogy robbanószerkezetet helyeztek el a szolnoki autóbusz-pályaudvaron, valamint a polgármesteri hivatalban.

A rendőrök a bejelentést követően haladéktalanul intézkedtek, és kiürítették mindkét helyszínt, az intézkedés több mint száz embert érintett. A területeket bombakutatók vizsgálták át, robbanószerkezetet azonban egyik helyszínen sem találtak.

A nyomozók a telefonhívás alapján rövid időn belül azonosították a feltételezett bejelentőt, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene, de a férfi végül később önként jelentkezett a Szolnoki Rendőrkapitányságon. A 36 éves helyi lakost közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A rendőrség hangsúlyozta: a valótlan bombafenyegetések jelentős erőket vonnak el a valódi rendőri feladatoktól, indokolatlan riadalmat keltenek, és súlyos jogi következményekkel járhatnak.

Kép: Shutterstock

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek