Egyre több kérdés merül fel a szolnoki elektrolitgyár beruházása kapcsán, miközben a helyiek egy része úgy érzi, kimaradt a legfontosabb párbeszédből.
Szolnokon lassan egy éve forrnak az indulatok egy tervezett ipari fejlesztés miatt, amelyről sokan csak utólag értesültek. A vita középpontjában egy elektrolitgyár áll, amelyet egy kínai vállalat hozna létre a város térségében. Bár a projekt jelentős gazdasági lehetőségeket ígér, egyre többen kérdőjelezik meg, hogy a döntéshozók megfelelően vonták-e be a lakosságot az előkészítésbe.
Az ügy különösen érzékeny pontot érint, hiszen a hazai közvéleményben még mindig élénken élnek a gödi ipari fejlesztések körüli viták. Ezek fényében sok szolnoki attól tart, hogy a beruházás egészségügyi és környezeti következményei nem kaptak kellő hangsúlyt a kommunikációban.
A témát egy helyi aktivista közösség, a szolnoki aPont is napirenden tartja. Az aHang hálózatához kötődő csoport videóban fogalmazta meg álláspontját, amelyben többek között azt állítják, hogy a lakosság véleményét nem kérték ki időben. A videóban elhangzik: “Szolnokon épül egy elektroligygyár a helyi lakosok beleegyezése nélkül.” A megszólaló szerint ez nemcsak demokratikus, hanem bizalmi kérdés is.
Az aktivisták hosszabb ideje próbálnak párbeszédet kezdeményezni a helyi politikai szereplőkkel, de állításuk szerint kevés eredménnyel. A konfliktus így egyre inkább politikai síkra terelődik, különösen a közelgő választások árnyékában. A kampányban a beruházást a szélesebb politikai rendszer kritikájával kapcsolják össze.
“Most vasárnap rendszert választunk, hogy egy európai demokráciában, vagy egy orosz mintájú diktatúrában akarunk élni. Szavazz te is a változásra, mert a NER-nek buknia kell” – hangzott el az aPont Szolnok legújabb Facebook videójában.
A történet jóval túlmutat egyetlen beruházáson. Arról szól, hogy miként születnek döntések egy város jövőjéről, és hogy ebben milyen szerepet kapnak azok, akik ott élnek. A választások után eldőlhet, hogy a vita csillapodik-e, vagy tovább mélyül a szakadék a helyiek és a döntéshozók között.
A tartalom elkészítését a Local Innovative Media in Europe Network (LIMENet) program támogatta.
Ez a cikk az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült a LIMENet program keretében. A tartalomért kizárólag az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület vállal felelősséget, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió vagy a Local Innovation in Europe Network (LIMENet) álláspontját.
Kép: aPont Szolnok Facebook oldala
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
