„Találjak ki valami történetet például Magyar Péterre, és akkor tudunk beszélni” – kitálalt a végrehajtó is, aki nem most ugrott ki

Megosztás

Tovább dőlnek a dominók a Fidesz rendszerének összeomlásában. Kitálal a volt végrehajtó, akitől egy titkosszolgálati tiszt próbált lejáratásra alkalmas anyagokat szerezni. Társaival együtt feljelentést is tett a Végrehajtói Kar maffiaszerű működése miatt, de az ügyészség úgymond „ráült” a nyomozásra.

Ismét egy kitálalás a Partizánnak. Hét végrehajtó tett közösen, bizonyítékokkal feljelentést a Központi Nyomozó Fóügyészségen (KNYF) a Végrehajtói Kar (MBVK) maffiaszerű működése miatt 2022-ben, de az ügyben három év alatt gyakorlatilag nem történt előrelépést – többek között erről beszélt a Partizánnak Kiss Ferenc, az a végrehajtó, akitől egy polgári titkosszolgálat dolgozója a szerdán nyilvánosságra került hangfelvételen Magyar Péterrel kapcsolatos, lejáratásra alkalmas információkat próbál kiszedni.

Kiss a 2014-től kezdődő kormányzati ciklusban lett kormányzati végrehajtó. Elmondása szerint már ekkor is miniszteri jóváhagyás kellett ahhoz, hogy valaki megkapjon egy-egy jobb területet, neki volt személyes ismerőse Trócsányi László igazságügyi miniszterrel, így került a 20-21-23. kerületekbe végrehajtóként. Saját bevallása szerint is a pénz és a munkateher motiválta, elmondása szerint egy jól menő környéken akár havi 10 milliót is megkereshetett egy végrehajtó úgy, hogy közben gyakorlatilag meg se kellett mozdulnia.

Ismerünk olyan végrehajtót, aki akkor kereste a legtöbbet, amikor börtönben ült.

– fogalmazott ezzel kapcsolatban. Kiss szerint sokszoros a „túljelentkezés” minden végrehajtói helyre, hiszen hiszen 200 pozícióra van 40 ezer jogász. Arról is beszélt, hogy ha valaki Budapesten akart végrehajtóként dolgozni, akkor 25-50 milliós belépési díjat kellett fizetnie. Ma szerinte ez már nem így működik, ehelyett havonta vagy évente, az osztalékból kell fizetnie a végrehajtóknak.

Kiss szerint korábban Völner Pál egykori államtitkár és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) volt elnöke osztogatta a pozíciókat. A végrehajtók abban bíztak, hogy lebukásukkal, a Völner–Schadl-ügy kirobbanásával ez megszűnik, de valójában csak annyi történt, hogy Schadl helyét 4-5 ember vette át.

(…)

Egy titkosszolga igyekezett érzékeltetni vele, hogy korábban ő nem fogadta el a felajánlott pénzt, de most új alkut ajánlott. Azt kérte a végrehajtótól, hogy írja össze, milyen terhelő bizonyítékai vannak másokra. Ekkor – 2024 őszén – készült az a hangfelvétel, amely szerdán nyilvánosságra került. Ebben „a bácsi” azzal példálózik, hogy Kiss írja le, ha például Magyar Péterrel kapcsolatban van valami lejáratásra alkalmas anyaga.

Akár le is írhatod, ez sajtóérdeklődésű, ez büntetőügy, ez pletyka, ez meg, mit tudom én, a hasamra ütök, Magyar Péter

– hangzik el a felvételen. Kiss szerint azt kérték tőle, hogy „szedjem össze a bizonyítékaimat, és találjak ki valamilyen történetet például Magyar Péterre, és akkor tudunk beszélni”. Ezért cserébe nem pénzt szeretett volna, hanem azt, hogy 2026-ig maradhasson végrehajtó. További részleteket a Hvg.hu cikkéből ismerhetünk meg.

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek