Szolnok és Debrecen párhuzama – a lakosság egységben tiltakozik az akkugyár(ak) ellen

Megosztás

Szintén furcsa az ügyben, hogy a hajdúságiak tiltakozása éppen egy elsőosztályú futballmeccsen történt, ezt nyilván a közmédia és a fideszes szócsövek nemigen fogják emlegetni. A Fidesz régen elvesztette már a fővárost, majd a nagyvárosokat, majd az utcát is. De hogy már a focipályákat is elveszítsék…

Élhető várost az akkugyárak helyett! Elég volt a városunk tönkretételéből!” – ezekkel a feliratokkal üzentek a Debrecen futballcsapatának ultrái a péntek esti DVSC-MTK NB I-es mérkőzésen. Szolnokon a többség határozottan ellenzi az elektrolitgyár megépülését. “A fideszes Debrecenben is betelt a pohár. A magyar embernek elege lett abból, hogy szisztematikusan teszik tönkre az országot, a magyar földet!” – elemezte a helyzetet Györfi Mihály, Szolnok polgármestere.

„Élhető várost az akkugyárak helyett! Elég volt a városunk tönkretételéből!” – ezekkel a feliratokkal üzentek a Debrecen futballcsapatának ultrái a péntek esti DVSC-MTK NB I-1-es mérkőzésen. A részleteket a Népszava.hu bontotta ki. Az üzenet pikáns az utóbbi hetek fejleményei miatt.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke pénteken tette közzé legújabb videóját, amelyben a gödi akkumulátorgyárról beszélgetett egy férfival, aki több évig dolgozott a gyárban, s nagyon sok belső folyamatra volt rálátása. Rákkeltő anyagok kerültek a levegőbe, magzatkárosító anyag a vizeinkbe. Emberi életre veszélyes anyagokat csempésztek engedély nélkül, kézipoggyászban Magyarországra. Hiába jelezte rendszeresen az üzem magyar vezetése a munkásokat és a környéken élők egészségét súlyosan veszélyeztető hiányosságokat a gyár dél-koreai vezetőinek, azok, bízva a kormányzati támogatásban semmit sem tettek – összegezte Magyar Péter a beszélgetést.

A Fidesz a világ legveszélyesebb ipari tevékenységet hozta Debrecenbe, amihez a városvezetés asszisztált, az akkumulátorgyár kiszolgáló üzemei pedig még veszélyesebbek – írja a lap. Györfi pedig ezektől a környezeti hatásoktól kívánja megkímélni Szolnokot és környékét, ameddig még lehet.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek