Kiütéses szolnoki győzelem a Pécs ellen

Megosztás

Magabiztos, 95–69-es diadalt aratott az NHSZ-Szolnoki Olajbányász az NKA Universitas Pécs felett a bajnokság legutóbbi fordulójában.

A Tiszaligetben megrendezett találkozón a hazaiak hamar dűlőre vitték a dolgot, Somogyi Ádám parádés távoli dobásaival és Wójcik ponterős játékával már az első negyedben állva hagyták ellenfelüket, a mérkőzés végén pedig még egy újoncavatásnak is örülhetett a szolnoki közönség.

Bár a találkozó elején a pécsiek ragadták magukhoz a kezdeményezést egy 5–0-s rohammal, a Szolnok Barnes és Holt tripláival pillanatok alatt fordítani tudott.

A januári hónap legjobbjának választott Somogyi Ádám ott folytatta, ahol korábban abbahagyta, távoli találataival és betöréseivel folyamatosan nyomás alatt tartotta a vendégek védelmét. A folytatásban sem hagyott alább a hazai lendület, Rudner és Molnár villanásaival tovább nyílt az olló a két csapat között. Vedran Bosnic tanítványai magabiztosan kontrollálták az összecsapást, így a nagyszünetre megnyugtató, 52–34-es vezetéssel vonulhattak vissza az öltözőbe.

A záró felvonás 75–46-os állásról indult, így a végjátékban a győzelem ténye már nem forgott veszélyben.

A Szolnok vezetőedzője, Vedran Bosnic jól sáfárkodott az idővel és a cserékkel, a meccs legmeghatóbb pillanata pedig három perccel a vége előtt jött el. A fiatal Dávid Tamás ezen a találkozón mutatkozott be a felnőttek között és rögtön egy sikeres triplával iratkozott fel a pontszerzők közé. Az ő kosara állította be a 95–69-es végeredményt, ezután a hazai szurkolók vastapssal köszöntötték a sima győzelmet arató csapatukat.

Kép: Szolnoki Olajbányász Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek