TISZA: meg kell óvni a talajt az akkumulátor gyárak szennyezésétől

Megosztás

Az emberi egészséget és a környezetet veszélyeztető vegyi anyagok kiszűrése továbbra sem megoldott Európában – erről beszélt Kulja András, a TISZA képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén. A politikus szerint a jelenlegi uniós rendszerben túl sok az ismeretlen összetevő és a hiányos adat, miközben a tagállamokban gyakran hiányzik a megfelelő védelem a talaj és a természet védelmére.

Kulja felszólalásában az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) hatáskörének bővítését és a tudományos értékelések megerősítését sürgette. Mint mondta, ma is léteznek olyan vegyi anyagok, amelyek biztonságosnak bizonyultak és vannak olyanok, amelyekről ismert, hogy veszélyesek, de még mindig számos anyagról nem áll rendelkezésre elegendő tudományos információ.

Az emberek megóvása érdekében naprakész és tudományosan megalapozott adatokra van szükségünk arról, mely vegyi anyagok jelentenek kockázatot az emberi egészségre vagy a környezetre” – fogalmazott. A képviselő úgy véli, a jelenlegi európai szabályozás lassan reagál a problémákra és az Európai Unió csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a döntéseket transzparens, tudományosan megalapozott adatokra építi és az ügynökségek független szakmai szervezetként működhetnek, nem pedig politikai érdekek mentén.

A felszólalásra az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottságának hétfői ülése előtt került sor, ahol a képviselők a talajmegfigyelési rendeletről szavaztak. A jogszabály célja, hogy uniós szinten biztosítsa a termőtalaj állapotának nyomon követését és védelmét.

Kulja András kiemelte: a rendelet különösen fontos Magyarország számára, ahol az ipari fejlesztések, köztük a kormány által támogatott akkumulátorgyárak sok esetben figyelmen kívül hagyják a környezetvédelmi szempontokat.

A téma nem is lehetne most aktuálisabb térségünkben, Szijjártó Péter külügyminiszter márciusban jelentette be, hogy a kínai KunlunChem elektrolitgyártó vállalat a megyeszékhelyen, Szolnokon hozza létre első európai üzemét, amely egy 40 milliárd forintos beruházás keretében valósul meg és nagyjából 120 új munkahelyet teremt.

Oknyomozó cikkünk itt olvasható:

Aki kérdez, az gyanús, aki kételkedik, az fejlődésellenes – hol csúszott félre a szolnoki elektrolitgyár körüli kommunikáció?

Kép: Getty Images

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek