Magán víztározó épült uniós támogatásból a Zagyva mellett – rengeteg a kérdőjel

Megosztás

Júliusban még csak épült “valami”, most szeptemberre már el is készült a Zagyva folyó vízét felhasználó magán víztározó. Rengeteg a kérdés, hogy az egymilliárdos uniós pénzből épített létesítményt pontosan kik és mire használhatják.

A részleteket az Átlátszó bontotta ki, de az is látható, hogy közel sem minden apróság tökéletesen világos. Ennek is megvannak a veszélyei a folyó rövid- és hosszútávú jövőjét tekintve is.

Egy forró júliusi napon a portál horgász olvasója küldött fotókat arról, hogy Jászberény és Jásztelek között egy hatalmas tóféleség épül, és a Zagyva töltését átvágva fektetik le a hozzá vezető csövet a folyótól. Azonnal elmentek a helyszínre, majd szeptemberben ismét megnézték az időközben elkészült létesítményt.

Addigra kiderítették azt is, hogy miről van szó: a mezőgazdasággal foglalkozó Darázs-cégcsoport egyik tagja bő 1 milliárd forintnyi uniós támogatásból építette meg a víztározót, amit a Zagyva folyóból fognak feltölteni, hogy a tehenek etetésére termesztett takarmánynövényeket locsolják. További részletek az Átlátszó cikkéből tudhatók meg.

Adjukössze – Támogasd a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 működését!

Soha nem látott nehéz helyzettel néz szembe az ősz beköszöntével a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 kiadója. Három megye független hírszolgáltatása került veszélybe.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek